Skip to content
Főoldal / Amatőr rally / Klauszék nyerték a 25. Mikulás Rallyet

Klauszék nyerték a 25. Mikulás Rallyet

Klausz Kristóf-Csányi Botond 25. Mikulás Rallye 2021

Az idei utolsó murvás verseny összefoglalója.

Klausz Kristóf és Csányi Botond mind az öt gyorsaságit megnyerte a 25. EuroInvestMetal Mikulás Rallyen, így végül egy percnél is nagyobb előnnyel nyerték a versenyt. A győri versenyző 2019 után másodjára nyert az évvégi veszprémi versenyen.

A második helyre az utolsó gyors előtt még három párosnak is volt esélye, végül az utolsó gyorson Balogh János és Holczer Dániel jött fel az ezüstös pozícióba.

Csomós Miklós és Nagy Attila kaparintotta meg a rendhagyó módon novemberben megrendezésre kerülő versenyen a harmadik helyet. A Nagylőtéren elsőre túlcsúsztak egy elágban, másodjára pedig jobb első defektet kaptak.

A Skoda Fabia R5-től búcsúzó Ollé Sasa és Ollé Rebeka két második idővel kezdett, később kaptak 20 mp büntetést egy lassítónál történt pályatévesztés miatt, majd defektet kaptak a Nagylőtéren. Mindezek ellenére még volt esélyük a második helyre, de az utolsó gyorson belecsúsztak egy nagy sárba és kicsit lebontották az autó elejét.

Tóth Tibor és Szabó József lett az ötödik, akit az előszőr R5-tel induló Herczig Patrik-Bán Viktor duó követett.

A 25. EuroInvestMetal Mikulás Rallye végeredménye IDE kattintva tekinthető meg.