DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Kamion

Kiss Norbert: Újabb pole után újabb győzelem Csehországban

A csehországi Mostban vasárnap is folytatódott a kamion Európa-bajnokság. A Révész Racing magyar pilótája, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Kiss Norbert ezúttal is a leggyorsabb volt az időmérő edzésen, így az első futamon az élről indulhat.

"Ez most szorosabb volt, mint szombaton. Az első gyors körömön az első kanyarnál kicsit később akartam fékezni, blokkolt az egyik kerék, így nem tudtam rendesen bevenni a kanyart, így elengedtem azt a kört, próbáltam hűteni az autót. A második próbálkozásnál már biztosra kellett mennem, mert lejárt volna az idő, így maradt benne egy-két tized. De örülök, hogy így is megszereztük az első helyet" - mondta Kiss Norbert.

3e55f13e-9ad2-5465-fc38-094ac0e49b78_resize



A vasárnapi első verseny során Sascha Lenz rajtolt a magyar pilóta mellett, és a német rivális jól startolt. Négy kanyaron keresztül egymás mellett haladtak Kiss Norberttel, majd a HUMDA által is támogatott EB címvédő az élre állt. Ettől kezdve Norbi fokozatosan növelte előnyét, és végül elsőként intette le a kockás zászló. Mögötte Lenz és Jochen Hahn érkezett, 5 másodperces hátránnyal. A Révész Racing versenyzője 11. győzelmét aratta a szezonban!  

"Sascha Lenz nagyon jól rajtolt, és igyekeztem tartani a pozíciómat. Egymás mellett haladtunk, majd meg kellett próbálnom kívülről az élen maradni, nem akartam feladni a csatát. A start után az első kanyarok nagyon trükkösek, de nagyon korrektek voltak mindkét nap a riválisaim, vigyáztunk egymásra, bár nagy harc volt. Miután az élre álltam, sikerült előnyt szereznem, és arra koncentráltam, hogy biztonságos behozzam az autót. Közeledve a szezon végéhez egyre több a technikai probléma, ami ezen a hétvégén is látszott a többieknél, így igyekeztem vigyázni a kamionra, nem akartam pontokat veszíteni" – mondta Kiss Norbert.

dfe455d0-490e-98ca-73be-06bb60c907d8_resize

A hétvége utolsó, fordított rajtrácsos versenyén Kiss Norbert a 8. helyről startolhatott, de Lenz mellett elment a rajtnál, így egy pozíciót javított. Albacette haladt a Révész Racing pilótája előtt, az élre Anderson állt, akit Lucas Hahn és Adam Lacko követett. A 6. körben Norbi megpróbálta megelőzni Jochen Hahnt, a német pilóta viszont leszorította, a két kamion összeért, és megsérült a 9. helyre visszacsúszó magyar pilóta autója. A bal első keréknél füst csapott fel, de Kiss Norbert így is két versenyzőt megelőzve a 7. helyen végzett, és a hétvége után összetettben tovább növelve előnyét vezeti a bajnokságot. A futamot Anderson nyerte Lacko és Lucas Hahn előtt. Folytatás egy hét múlva Zolderben.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: