KezdőlapETRCKiss Norbert – Újabb Pole után újabb győzelem Csehországban

Kiss Norbert – Újabb Pole után újabb győzelem Csehországban

-

A csehországi Mostban vasárnap is folytatódott a kamion Európa-bajnokság. A Révész Racing magyar pilótája, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Kiss Norbert ezúttal is a leggyorsabb volt az időmérő edzésen, így az első futamon az élről indulhat.

  • Ez most szorosabb volt, mint szombaton. Az első gyors körömön az első kanyarnál kicsit később akartam fékezni, blokkolt az egyik kerék, így nem tudtam rendesen bevenni a kanyart, így elengedtem azt a kört, próbáltam hűteni az autót. A második próbálkozásnál már biztosra kellett mennem, mert lejárt volna az idő, így maradt benne egy-két tized. De örülök, hogy így is megszereztük az első helyet – mondta Kiss Norbert.

A vasárnapi első verseny során Sascha Lenz rajtolt a magyar pilóta mellett, és a német rivális jól startolt. Négy kanyaron keresztül egymás mellett haladtak Kiss Norberttel, majd a HUMDA által is támogatott EB címvédő az élre állt. Ettől kezdve Norbi fokozatosan növelte előnyét, és végül elsőként intette le a kockás zászló. Mögötte Lenz és Jochen Hahn érkezett, 5 másodperces hátránnyal. A Révész Racing versenyzője 11. győzelmét aratta a szezonban!

  • Sascha Lenz nagyon jól rajtolt, és igyekeztem tartani a pozíciómat. Egymás mellett haladtunk, majd meg kellett próbálnom kívülről az élen maradni, nem akartam feladni a csatát. A start után az első kanyarok nagyon trükkösek, de nagyon korrektek voltak mindkét nap a riválisaim, vigyáztunk egymásra, bár nagy harc volt. Miután az élre álltam, sikerült előnyt szereznem, és arra koncentráltam, hogy biztonságos behozzam az autót. Közeledve a szezon végéhez egyre több a technikai probléma, ami ezen a hétvégén is látszott a többieknél, így igyekeztem vigyázni a kamionra, nem akartam pontokat veszíteni – mondta Kiss Norbert.

A hétvége utolsó, fordított rajtrácsos versenyén Kiss Norbert a 8. helyről startolhatott, de Lenz mellett elment a rajtnál, így egy pozíciót javított. Albacete haladt a Révész Racing pilótája előtt, az élre Anderson állt, akit Lucas Hahn és Adam Lacko követett. A 6. körben Norbi megpróbálta megelőzni Jochen Hahnt, a német pilóta viszont leszorította, a két kamion összeért, és megsérült a 9. helyre visszacsúszó magyar pilóta autója. A bal első keréknél füst csapott fel, de Kiss Norbert így is két versenyzőt megelőzve a 7. helyen végzett, és a hétvége után összetettben tovább növelve előnyét vezeti a bajnokságot. A futamot Anderson nyerte Lacko és Lucas Hahn előtt. Folytatás a hétvégén, Zolderben.