DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Kamion

Kiss Norbert újabb győzelme Belgiumban

A belgiumi Zolderben folytatódott a kamion Európa-bajnokság. A Révész Racing magyar pilótája, a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző Kiss Norbert a szombati naphoz hasonlóan vasárnap is dominált az edzésen, 1:56:874-es idővel a leggyorsabb volt az időmérőn, 0.6 másodpercet vert a második Jochen Hahnra, és 0.8-at a harmadik Adam Lackora. Mindez azt jelentette, hogy az idei szezonban 11. alkalommal szerezte meg az első rajthelyet.

„Jó időben, száraz pályán mehettünk, két kört is megtettem, és szinte századra azonosak voltak, bár ugyanazon a helyen kétszer is megcsúszott az autó hátulja. De elégedett vagyok. Az furcsa volt, hogy az időmérő utáni technikai ellenőrzés során meg akarták mérni a guminyomást, ami a beállítások tekintetében nagyon fontos, de erre vonatkozó szabály nincs, és tíz év alatt egyszer sem volt erre példa. Furcsa” – mondta Kiss Norbert az edzés után.

A verseny remekül sikerült a HUMDA által is támogatott magyar pilótának, rögtön az élre állt, és végül magabiztosan meg is nyerte a futamot. A második helyen Jochen Hahn, a harmadikon Sascha Lenz ért a célba. Kiss Norbert előnye ezzel 75 pontra nőtt a bajnokságban! 



„Jól sikerült a rajtom, bár az első kanyarban a kerékvető kicsit megdobott. Utána viszont gyorsak voltunk, láttam, hogy Hahn nem tudja tartani a tempót, így nem is kellett kockáztatni, és tudtam vigyázni az autóra, mert van még hátra két versenyhétvége. A mai nappal eddig elégedett vagyok, az autó nagyon gyors, a beállítások jók, köszönöm a csapatnak a munkát” – értékelt Kiss Norbert. 

A nap második versenyén, a fordított rajtrácsos futam során a 8. helyről rajtolhatott a Révész Racing Európa-bajnoka. Az élen nagy csata zajlott, majd Adam Lacko vette át a vezetést, akit Jochen Hahn üldözött. Steffi Halm meglepetésre a harmadik helyre jött fel, és jól haladt Kiss Norbert is, ám a magyar pilóta a negyedik helyen haladva defektet kapott, így végül kilencedikként intette le a kockás zászló. Összetettben Norbi biztosan vezet Hahn és Lenz előtt. Folytatás szeptember 24-25-én Le Mansban.  

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: