Kinek volt szüksége a legkevesebb futamra az első pole-hoz? Meglepő név a második helyen!

Mindig érdekes megfigyelni, hogy melyik versenyzőnek mennyi időre van szüksége ahhoz, hogy megszerezze az első pole-pozícióját. A listát Lewis Hamilton vezeti az aktív F1-esek közül, a végén pedig Sergio Perez áll.

Nico Hulkenberg, Haas F1 Team

Nico Hulkenberg, Haas F1 Team

Carl Bingham / Motorsport Images

Lewis Hamilton 2007-ben Fernando Alonso csapattársaként mutatkozott be a Forma-1-ben, és rögtön képes volt extrém magas szinten teljesíteni. Folyamatos dobogós helyezéseivel azonnal nyomást helyezett a spanyolra, majd a hatodik versenyen megszerezte az első pole-pozícióját, amivel jelezte, hogy nem éri be a másodhegedűs szereppel.

Ezzel a brit világbajnok vezeti azt a listát, ahol azt vizsgálták, hogy kinek volt szüksége a legkevesebb versenyre ahhoz, hogy rajtelsősége szerezzen. Érdekes módon a második helyen egy olyan név szerepel, akire talán nem sokan gondolnának, hiszen hosszú F1-es pályafutása során még nem tudott dobogós szerezni.

Nico Hülkenberg ugyan pódiumra még nem állt, de a Williams volánja mögött képes volt arra a bravúrra, amire korábban nem sokan. Egy olyan autóval ért oda az 1. helyre a kvalifikáción, mely finoman szólva sem tartozott az erősebbek közé.

Még több F1 hír:

Harmadikként Fernando Alonso fért fel a listára, akinek a Renault színeiben mindössze 19 futamra volt szüksége ahhoz, hogy odaérjen a pole-ba. Őt Charles Leclerc követi, aki rögtön az első ferraris évében megmutatta a benne rejlő potenciált, és 23 futammal az F1-es bemutatkozását követően odaért az 1. pozícióba.

 

A sort némi meglepetésre az a Sergio Perez zárja, aki ma már a Red Bullnál akár a világbajnoki küzdelembe is beleszólhatna. A mexikóinak 190 versenyre volt szüksége ahhoz, hogy megszerezze élete első rajtelsőségét.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Csou komoly célokkal vág neki az idei szezonnak – talán érzi a Schumacher-féle nyomást?
Következő cikk Erre fektette a hangsúlyt idei autójával az Alfa Romeo

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország