DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Káoszt és újabb pontokat remélnek Raikkönenék

Az Alfa Romeo szezonja első vb-egységét szerezte Monacóban Giovinazzi révén: a csapatfőnök és Kimi Raikkönen is a lehetséges káoszt emlegeti, amelytől újabb erős eredmény várható.

A bakui pálya az Európa, majd Azerbajdzsáni Nagydíj otthonaként 2016 óta szerepel a Formula-1-es versenynaptárban, és többnyire fordulatokkal teli, eseménydús nagydíjakat szolgáltatott a múltban, olyan futamokat, melyeken a váratlan történésekből és kiesésekből profitálva a kisebb csapatok is értékes pontokra csaphatnak le.

„Bizonyítottuk, hogy az ilyen jellegű vonalvezetéseken képesek vagyunk jól teljesíteni” – idézi a RaceFans.net Frederic Vasseur-t, a Monacóban első idei pontját megszerző Alfa Romeo Racing csapatfőnökét. „Talán ugyanez lesz a helyzet Azerbajdzsánban is. Itt azonban a pályának két eltérő jellegű része van, hasonlóan Makaóhoz. Az első rész jellege közel áll Monacóhoz, utána viszont jön 2,5 kilométer egyenes szakasz, ami vélhetően kicsit nehezíteni fogja a helyzetet.”



„Szereztünk egy pontot, ami szerintem jót tesz Antonio magabiztosságának is. A csapat számára azt jelenti, hogy lépésről lépésre, hétvégéről hétvére fejlődünk. Számomra ez a legfontosabb. Azt mind tudjuk, hogy Azerbajdzsánban kaotikus lehet a verseny. Valószínűleg minden lehetőség adott lesz számunkra, hogy jó munkát végezve a többiek előtt legyünk. Meglátjuk, mi történik” – mondta a francia csapatvezető.

A Monacói Nagydíjon Antonio Giovinazzi futott be a tizedik helyen. Bakuban Kimi Raikkönen is megszerezheti első idei pontját?

„Jó látni, hogy a csapat minden futam után egyre erősebb, remélem, ez a hétvége jó lesz számunkra” – mondta Raikkönen a csapat előzetesében. „Bakuban a futamok nagyon kaotikusak tudnak lenni, ami mindig jó esélyt kínál erős eredmény megszerzésére, ha rendesen elvégezzük a munkánk.  Tudjuk, mi a teendőnk: a legtöbbet kihozni minden szakaszból, péntektől vasárnapig. Azt már megmutattuk, hogy a középmezőnyben mindenkivel képesek vagyunk csatázni, szóval meglátjuk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: