DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

Jost Capito távozik a Williams F1-es csapatától

Két esztendőt követően lemondott a csapatfőnöki és vezérigazgatói posztról Jost Capito, akivel együtt a technikai igazgató is így tett. A szakember döntését a Williams hivatalos közleményében tudatták mindenkivel.

Váratlanul egy hivatalos sajtóközlemény által jelentette be hétfőn délután a grove-i alakulat, hogy Jost Capito, valamint Francois-Xavier Demaison technikai igazgató is távozik csapatuktól. Capito korábban a Volkswagen Motorsport vezetőjeként ért el sikereket, a brit istállóhoz pedig 2020 végén csatlakozott, miután a Dorilton Capital megvásárolta a csapatot a Williams családtól.

Ez a történet azonban itt véget ér, hiszen Captio lemondott, akárcsak Demaison, a csapat részéről pedig amellett, hogy megköszönték a távozó kollégák munkáját és fáradozásait, közölték, a kellő időben bejelentik majd az új csapatfőnök és a technikai igazgató személyét.



„Hatalmas megtiszteltetés volt az elmúlt két szezonban a Williams Racing élén állni, és lerakni ennek a nagyszerű csapat megújulásának alapjait. Alig várom, hogy figyelemmel kísérhessem a csapatot, ahogyan a jövőbeni sikerek felé vezető úton halad” – idézte a közlemény Capitót, akinek Matthew Savage, a Dorilton Capital elnöke is hálás volt, akárcsak Demaison tetteiért.

„Hálásak vagyunk, hogy Jost elhalasztotta tervezett visszavonulását, hogy elvállalja ezt a kihívást, és most továbbadja a gyeplőt a folyamat következő fázisának elején. Szeretnénk köszönetet mondani FX-nek is a hozzájárulásáért, és mindent jó kívánunk neki is a jövőben” – mondta Savage.  

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: