Ilyen lehet a 2022-es Forma-1-es autók festése az eddigi információink szerint

A téli Forma-1-es uborkaszezon egyik legizgalmasabb része a csapatok festéséről való találgatás, így összeszedtük, hogy az eddigi információink szerint mire lehet majd számítani a bemutatókat követően.

2022 Ferrari livery comparison

2022 Ferrari livery comparison

Giorgio Piola

Új csapat 2022-ben sem érkezik a Forma-1-be, és az előző szezonnal szemben olyan komoly arculatváltást sem fog történni, mint ahogyan a semmitmondó Racing Point felvette a patinás Aston Martin nevet.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a csapatok majd csak egyszerűen ráműtik a 2021-es festéseiket a vadiúj 2022-es autóikra, az eddigi információink szerint a mezőny képe alaposan át fog alakulni az előző évhez képest.

Kezdjünk azokkal a csapatokkal, ahol nem lesznek nagy változások: a Haas minden bizonnyal kitart az orosz trikolór festése mellett, hiszen a Dmitrij Mazepin vezette Uralkali továbbra is a csapat névadó főszponzora lesz, az Uralkali pedig az F1-en kívüli logóját is átalakította az F1-es színeit mintázva.

Az Alfa Romeónál sem indokolja semmi, hogy megváltoztassák a fehér-piros festésüket, a PKN Orlen lengyel olajipari vállalat pedig idén már csapat névadó szponzora lesz, így egyedül a piros árnyalata változhat majd 2021-hez képest, és az sem zárható ki, hogy az előző évekhez képest idén is bemutatnak egy „tesztfestést”, amit a filmforgatási napjukon használnak majd.

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing

Fotó készítője: Davide Cavazza

A Red Bullnál és az AlphaTaurinál sem indokolja semmi a váltást, a stabil márkaarculat miatt a Red Bull megtehetné, hogy ismét valamilyen különleges festéssel rukkoljon elő a téli tesztek idejére, igaz, ehelyett tavaly egyszerűen a tesztig meg sem mutatták élőben az autójukat, csak renderelt képeket tettek közzé az RB16B-ről.

A két csapatnál a legnagyobb változást a Honda feliratok eltűnése jelenti majd: a japán márka 7 év után távozik majd ismét az F1-ből, de 2022-ben még ők készítik majd fel a Red Bull motorjait a szakurai bázisukban.

A McLaren is kitart majd a papajasárga mellett, azonban a csapat az Instagram oldalán egyre több helyen rejt el az eddiginél világosabb kék részleteket, amelyek a monacói különleges Gulf-festésüket idézik. Mivel a Gulf messze nem a McLaren legtöbbet fizető partnere, egy újabb teljes Gulf-festésre nem adunk sok esélyt, de a felejthető sötétkék lecserélését valószínűleg nem sokan bánnák.

Még több F1 hír:

A Williams egyelőre csak annyit erősített meg a hivatalos Twitter oldalán, hogy biztosan megváltozik majd a 2022-es autójuk dizájnja, azonban a kék-fehér, esetleg sárga színkombináció valószínűleg marad, egyetlen új szponzor jelenléte sem ad okot a jelentősebb változtatásra.

Nézzük azokat a csapatokat, ahol kisebb-nagyobb mértékben változtatásokra számíthatunk: az Alpine hiába alkotott egy modern klasszikust a 2021-es festésével, könnyel lehet, egy szezon után búcsút intenek a francia trikolórtól. Erre a BWT dollármilliói vehetik rá őket.

Az osztrák vízipari cég logója eltűnt az Aston Martin weboldaláról, és sajtóértesülések szerint Otmar Szafnauer egykori csapatfőnökkel együtt az Alpine-hoz vezethet az útjuk. A BWT már tavaly nyáron kijelentette, hogy elégedetlenek az Aston Martin marketingstratégiájával, és kiemelt céljuk, hogy visszakerüljenek a Forma-1-be. A francia AutoHebdo el is képzelte, hogyan nézne ki a BWT-rózsaszín és az Alpine-kék keresztezése egy 2022-es autón:

 

A BWT távozásával minden bizonnyal eltűnik majd a rózsaszín csík az Aston Martin oldaláról, és helyette visszatérhet az a neonsárga szín, amivel eredetileg is ki akarták egészíteni a sötétzöldet – a tavaly kiszivárgott renderképeken még azzal volt látható az AMR21.

Szinte az is biztos, hogy változik a sötétzöld árnyalata az AMR22-n: bár arra nem volt hajlandó Lawrence Stroll, hogy a BWT kérésének eleget téve rózsaszínre fesse az autóját, a silverstone-i alakulat is belátta, hogy hiába néz ki jól napsütésben a festésük, a TV-k képernyőjén keresztül azt túl könnyű volt összekeverni a fekete Mercedesszel, vagy olvadt bele teljesen a szürke háttérbe.

Ha már fekete Mercedes: a konstruktőri világbajnoki címvédő „készen áll” arra, hogy a fekete helyett ismét a tradicionális ezüst színükbe boruljanak, miután Lewis Hamiltont is meglepte, hogy a fekete szín mellett kitartottak egy második szezon erejéig is. A Petronas zöld, és az Ineos piros árnyalata azonban változatlanul szerepet kap majd a csapat 2022-es autóján is, ahogyan az irgalmatlan méretű AMG-logók is, mivel a német márka partnere erőteljesebben akarja hirdetni a jelenlétét a sportban.

2022 Ferrari livery comparison

2022 Ferrari livery comparison

Fotó készítője: Giorgio Piola

Egy biztos: a Ferrari piros lesz. A pontos árnyalat azonban még kérdéses, miután olasz sajtóértesülések szerint még markánsabban térhet vissza a 2020-ban Mugellóban látott bordó, amivel a csapat fennállásának 75. évfordulóját ünnepelhetnék. Az is biztos, hogy nem lesz rikító zöld Mission Winnow logó az autóikon, miután a Phillip Morris és a Ferrari megszüntette a több, mint 25 éves partnerségét. A maranellóiak új kiemelt partnere ismét a Santander lesz, ami 2010 és 2017 között felelt a Ferrarik fehér árnyalataiért.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Latifi: Nekem kell vezetnem a csapatot
Következő cikk McLaren: Masi nem rossz szándékból döntött így

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország