DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Így reagált Zhou balesetére Russell

A Mercedesszel történt ütközés borította fel az Alfa Romeót – George Russell első dolga volt kipattanni az autóból, és a helyszínre sietni, ahol „szörnyű” látvány tárult szeme elé.

A Mercedes fiatal pilótájának sportszerű megnyilvánulását dicséri a Formula-1 közössége. A Brit Nagydíj első körében történt ijesztő baleset után Russell félreállt a bukótérbe, és az autóból kiszállva azonnal Guanyu Zhou Alfa Romeójának roncsához sietett, megnézni, hogyan van a kínai versenyző, aki hihetetlen módon sérülés nélkül megúszta az incidenst.

„Először is, örülök, hogy Zhou rendben van. Hihetetlenül ijesztő baleset volt, nem csupán számára, de a tömegben mindenki számára is. Sosem jó ilyet látni” – nyilatkozta a sajtónak Silverstone-ban Russell. „Szörnyű látvány volt, ahogyan beszorult arra a helyre, semmit nem tudott tenni. El kell gondolkodnunk azon, hogy megelőzzük, hogy egy autó egy ilyen szűk résbe szoruljon be, mint a korlát és a fémkerítés közti sáv. Egyszerűen beszorult, sehova sem tudott menni. Ebből tanulni kell.”



Russell emberi megnyilvánulása eredményezte végül, hogy pontszerző szériája megszakadt. A „Mr. Kiegyensúlyzottság” becenevet kapó brit az év előző kilenc versenyének mindegyikén a harmadik, negyedik vagy ötödik pozícióban ért célba. A defektet kapó Mercedes nem sérült meg annyira, hogy Russell ne tudott volna visszatérni a bokszutcába – ahogyan a szintén első körös láncreakcióban érintett Yuki Tsunoda és Esteban Ocon is begurult –, de miközben Zhouhoz futott, a beavatkozók megkezdték az autó kimentését.

„Kiugrottam, hogy megnézzem, rendben van-e. Mikor visszaértem, nem igazán sikerült az autót beindítani. Szerettem volna, hogy a csapat megnézze, de mikor visszatértem, a kocsi már a platós autón volt, az FIA pedig azt mondta, nem vehetünk részt az újraindításon. Bosszantó, mert csak egy defektünk volt, az autó általánosságban jó állapotban volt, egy kicsit sérült, semmi fatális. Kíváncsi lettem volna, hogyan teljesít” – mondta Russell, akinek csapattársa, Lewis Hamilton végül a dobogón zárt, de a hajrában még a győzelem sem tűnt lehetetlennek számára.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: