DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

Horner szerint nem lesz mindenhol erős a Mercedes

A Mercedes erősebb volt Silverstone-ban, mint az idei szezon eddigi versenyein, Christian Horner mégis úgy véli: Lewis Hamilton hazai futamán kívül máshol nem lesz ilyen gyors.

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke már a Brit Nagydíj megkezdése előtt kijelentette: a Mercedes gyorsabb lesz a pilóták hazai versenyén, mint eddig bárhol – és igazat lett. A rekordszámú helyi közönségnek boldog pillanatokat szerzett a két brit versenyző azzal, hogy továbbfejlesztett W13-as autójukkal kifejezetten gyorsak voltak a pályán. Bár a vasárnapi futamon megszűnt George Russell „állandó top 5-ös” sorozata, amikor balesetbe keveredett és nem tudta folytatni a versenyt, Lewis Hamilton a harmadik helyen ért célba, ezzel megszerezve rekordot jelentő tizenharmadik dobogóját. 

A Mercedes minden kétséget kizáróan versenyben volt egész hétvégén, a hétszeres világbajnok még vezette is a futamot egy ideig, Christian Horner szerint azonban ez csupán ennek az egy versenynek szólt. A Red Bull csapatfőnöke úgy véli, a brit rajongók nem számíthatnak mindenhol ilyen teljesítményre a Mercedes-pilótáktól, noha egyetértett azzal, hogy erősebbek voltak Silverstone-ban. Egyelőre Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke sem bízza el magát.



„Amikor ilyen típusú helyszínre megyünk, az mindig az erősségeiket fogja megmutatni. Érdekes lesz látni, hogyan alakul az elkövetkező néhány verseny” – fogalmazott Horner a RacingNews365-nek adott interjújában.

„Úgy gondolom, különösen Franciaország kedvez majd nekik. Valószínűleg örülnek, hogy jövő héten nem Szingapúrba megyünk…” – viccelődött. „Lenne ám kilengés és körhintázás!” 

Horner talán épp attól ilyen magabiztos, hogy a következő helyszín a Red Bull hazai pályája. A spielberg-i hétvége hamarosan kezdetét veszi, a csapat pedig igencsak jó formában és komoly lélektani előnnyel vághat neki a versenynek. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: