KezdőlapFormula 1Horner: Nem volt értelme csatázni hagyni Pérezt és Verstappent

Horner: Nem volt értelme csatázni hagyni Pérezt és Verstappent

-

Christian Horner abszolút helyes döntésnek tartja, hogy Sergio Péreznek el kellett engednie Max Verstappent, miközben vezette a Spanyol Nagydíjat. A Red Bull csapatfőnöke ugyanakkor megérti a csapatutasítás miatt frusztrált mexikóit.

Sergio Péreznek nem esett valami jól, hogy az első helyen haladva el kellett engednie, vagy pontosabban mondva, nem szabadott csatába bonyolódnia Max Verstappennel a Spanyol Nagydíjon. A mexikói versenyző „igazságtalannak” nevezte a csapat döntését, majd a futam után jelezte, beszélni szeretne erről az istállóval. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke szerint viszont nem lett volna értelme hagyni, hogy megküzdjön Verstappennel.

„Sajnálatos, ami Charles-lal történt, szerintem igen érdekes csatát láthattunk volna közöttük (közte és Verstappen között – a szerk.) a verseny második felében. Ki kell emelnem Checót is, aki ma csapatjátékos volt. Nem ugyanabban a versenyben voltak [Verstappennel], mivel más stratégián mentek, de fantasztikusan jól dolgoztak együtt” – dicsérte Pérezt Horner a Sky Sportsnak.

A Red Bull csapatfőnöke ezután elmagyarázta, miért mondták azt menet közben Péreznek, hogy engedje el Verstappent, ha az gyorsabb nála. „A gond az volt, hogy miként más autók esetében is, a hőmsérsékletek nálunk is nagyon magasak voltak. Víz, olaj, fékek… És az utolsó, amit az ember kockáztatni akar, az a kiesés, amikor lehetőség van kettős győzelmet aratni. Más stratégián voltak, úgyhogy nem volt egyenlő küzdelem. Maxnak akkora gumielőnye volt, Checo gumijai pedig nem bírták volna ki a végéig, ezért is hoztuk ki még egyszer, hogy begyűjtsük az értékes pontot a leggyorsabb körért” – magyarázta Horner.

Max Verstappen, Sergio Pérez, Red Bull, Spanyol Nagydíj
Pérez nem védhette az első helyet Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool

A Sky Sports szakértői, különösen Damon Hill azonban nem hagyta annyiban a kérdést, mire Horner kerek-perec kijelentette, hogy egyszerűen ez volt a helyes döntés.

„A mi felelősségünk az, hogy a lehető legtöbb pontot szerezve mindkét autó eljusson a célig. Amit Checo akkor nem látott, és szerintem most már tökéletesen tisztában van vele, hogy milyen hosszú etapot kellett teljesítenie a közepes gumin. Maxnak akkora gumielőnye volt, hogy a csapat szemszögéből nézve nem volt értelme kockázatot vállalni egy hol működő, hol nem működő DRS-sel, extrém magas hőmérsékletek mellett. Úgyhogy abszolút ez volt a helyes döntés.”

A Red Bull menet közben állította más taktikára a két autóját, hogy így ugroják át George Russellt. Ez azt jelentette, hogy Pérezzel megpróbálták az egy kiállást, míg Verstappent háromra rakták. Amikor a holland utolérte a csapattársát, lágy gumik voltak az autóján, miközben a mexikói a közepes keveréket óvta. „Akkora volt a különbség kettejük között, mivel Max a gumiknak köszönhetően körönként két másodperccel volt gyorsabb, hogy nem volt értelme csatázni hagyni őket” – szögezte le Horner.

A csapatfőnök arra is reagált, hogy Pérez később beszélni akar erről a csapattal. „Nyitottan megvitatjuk. Szerintem látni fogja, hogy miként alakult a verseny, hogy közel 30 kört kellett mennie a közepes gumin, és a végén azért kellett kiállnunk, hogy bebiztosítsuk magunkat Russell-lel szemben. Érthető, hogy a pillanat hevében ez volt a reakciója, elvégre autóversenyző, és ha nem tenné szóvá az ilyesmit, nem végezné jól a munkáját” – mondta megértően a 48 esztendős szakember.

ForrásSky Sports