DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Horner megvédte a botladozó Perezt

A Red Bull csapatfőnöke kiállt Sergio Perez mellett, aki az imolai F1-es futamon a második helyről rajtolva végül pontot sem szerzett. Horner szerint a mexikói idővel egyre jobb lesz.

Nehéz második versenyhétvégén van túl az idén Red Bull-színekben versenyző Sergio Perez, aki egy ígéretes időmérőt követően a futamon több hibát is elkövetett, így pontok nélkül távozott Imolából. A második pozícióból rajtolva rövid ideig az előtte haladó Lewis Hamiltont is megszorongatta, ám hamar visszaesett az egyik Ferrari mögé. Ezt követően egy biztonsági autós fázis alatt megcsúszott, szabálytalanul vette vissza a pozícióját, ezért tíz másodperces időbüntetést kapott. Végül egy megpördülést is elszenvedett, így kiábrándultan szállt ki az autójából.

perez-imola



Christian Horner csapatfőnök azonban a pilóta mellé állt. „Sok minden történt azon a versenyen. Kár érte, mert annyira jó szombatot teljesített. A vasárnap viszont nem kedvezett számára. Ott volt a korai hiba a biztonsági autó mögött, a tíz másodperces büntetés és a botlás a Ferrarik mögött az újraindításkor. Kár érte, mert akár a dobogóra is felállhatott volna. Frusztráló, de egyre javul a tempója” – idézte őt a PlanetF1.

Horner szerint a szezon előrehaladtával, a versenykilométerek gyarapodásával Perez egyre több hibáját javítja majd ki. Emlékeztetett mindenkit, hogy ez volt számára az első alkalom, hogy esőben vezette a Red Bullt. „Szerintem nagyon jó [időmérős] napja volt, nyilvánvalóan frusztrálta, hogy nem szerezte meg a pole-pozíciót. Azon múlik minden, mennyi időt tölt el az autóban. Biztos vagyok benne, hogy sok erős vasárnap délután vár még rá” – tette hozzá.

Helmut Marko nem volt ennyire kíméletes Perezzel.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: