BRÉKING

Hivatalos: 2022-ben megrendezésre kerül a Miami Nagydíj!

A Forma-1 nagy örömmel jelenti be, hogy a 2022-es világbajnoki szezonban megtartásra kerül a Miami Nagydíj a Hard Rock Stadiumban, a Miami Gardensben. A megállapodás értelmében az új versenyhelyszín a következő 10 évben a Forma-1-es versenynaptár részét képezi.

Miami_Map_Corners

Miami_Map_Corners

A Forma-1 nem titkoltan igyekszik fokozni az izgalmakat, melynek eredményeként az FIA idén rekordnak számító 23 versenyt kíván megtartani. A törekvések arra is irányulnak, hogy új pályák lássák vendégül a sorozatot, most pedig bejelentették, hogy 2022-ben Miamiba látogat a Forma-1 mezőnye.

A pálya 5,41 kilométer hosszú, 19 kanyarral, 3 egyenessel, valamint 3 DRS zónával rendelkezik, a becsült maximális végsebessége pedig 320 km/h körül tetőzik. A Hard Rock Stadium a Miami Dolphins otthona, a pálya pedig ennek a szívében kap majd helyet.

Az FIA szorosan együtt dolgozik a szervezőkkel, a cél pedig az, hogy egy olyan vadonatúj pályát hozzanak létre, amely a nagy sebességű egyeneseinek köszönhetően jó néhány előzési ponttal örvendezteti meg a szurkolókat.

Az Egyesült Államokban a sorozat 1950-es indulása óta ez lesz a 11. versenyhelyszín, ahova a Forma-1 ellátogat. Stefano Domenicali nagy örömmel jelentette be Miami csatlakozását, melytől azt reméli, hogy tovább tudják fokozni a Forma-1-et övező elképesztő hangulatot.

Még több F1 hír:

„Örömmel jelentjük be, hogy a Forma-1 Miamiban fog versenyezni 2022 elején. Az Egyesült Államok kulcsfontosságú piac a növekedésünk szempontjából, és nagyon ösztönöz minket az USA növekvő érdeklődése, amelyet tovább tudunk támogatni ezzel a második versennyel itt.”

„Szorosan együtt fogunk dolgozni a Hard Rock Stadium csapatával és az FIA-val, hogy a pálya szenzációs versenyzésnek adjon otthont, de pozitív és tartós hozzájárulást szeretnénk biztosítani az itt élő emberek, illetve a helyi közösségek számára.”

Tom Garfinkel, a Forma-1 Miami Nagydíj főszervezője szintén örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a megállapodás megszületett.

„A Hard Rock Stadium szórakoztató egysége a Miami Gardensben azért jött létre, hogy a legnagyobb globális eseményeknek adjon otthont, ezáltal előnyökhöz juttassa az egész Miami-régiót. Együtt dolgoztunk a speciális tervezőkkel, hogy egy olyan pályát hozzunk létre, amely a mi, a Forma-1, illetve az FIA reményei szerint remek versenyzéshez járul majd hozzá.”

Alonso csupán a 15. helyen végzett...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk „Max biztosan nem látta, hogy Perez előtte végez”
Következő cikk Perez gumiválasztása lehet a nyerő a mai futamon?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország