Herta: Ha 28 éves vagy, sajnos nem mehetsz a Forma–1-be

Colton Herta egyelőre nem mond le Forma–1-es álmairól. Az IndyCar-pilóta elárulta, hogy a Forma–1 még mindig szerepel a kívánságlistáján, de elismeri, hogy lassan kifut az időből.

Colton Herta, Andretti Autosport w/ Curb-Agajanian Honda

Fotót készítette: Jake Galstad / Motorsport Images

Colton Herta sok amerikai motorsport fanatikus szívét hódította már meg, miután néhány nagyon erős szezont futott az IndyCarban. Mindössze tizennyolc évesen már sikerült győznie az IndyCarban, tette mindezt harmadik versenyén, a Circuit of the Americas pályán.

Egyértelmű, hogy az amerikai rendelkezik a szükséges tehetséggel, de a Forma–1-be való átigazolása egyelőre még nem jött össze. Az amerikai reális, és tudja, hogy nem várhat örökké. „Ha 28 éves vagy, akkor sajnos nem mész a Forma–1-be“ - mondta.

Még több F1 hír:

„Tudod, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem akarok a Forma–1-ben versenyezni.  Sok mindent szeretnék csinálni a karrierem során, de sok mindenhez bizony jó időzítés is kell" - mondta Herta a Motorsportweek.com-nak.

A 21 éves amerikai reméli, hogy még eljuthat a Forma–1-be, és egy ideig úgy tűnt, hogy ez akár már 2022-ben megtörténhet. Andretti élénken érdeklődött az Alfa Romeo Sauber iránt, és szívesen ültette volna Hertát az autóba.

 

A csapatvásárlás azonban nem valósult meg, és az Alfa Romeo pilótái Valtteri Bottas és Csou Kuan-jü lesznek 2022-ben. Hertának azonban még minden esélye megvan arra, hogy egy napon rajthoz álljon a Forma–1-ben, pláne hogyha továbbra is kiemelkedő eredményeket ér el az IndyCarban.

Piastri arról álmodik, hogy rajthoz állhat az idei Ausztrál Nagydíjon

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Nem az élcsapatok teljesítették a legjobb megbízhatósággal a 2021-es Forma-1-es szezont
Következő cikk Villeneuve: Nem kell kirúgni Masit, mindent jól csinált

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország