csütörtök, március 28, 2024

Hamlin örül, hogy a NASCAR tesz a versenyzők biztonságáért

Dátum:

Megosztás:

Az idei változtatások ellenére nem lehet 100%-ig elégedett a NASCAR csapata, ugyanis az idénynyitó gálaverseny után sokan panaszkodtak fizikai fájdalomra.

- Reklám -

„A koccanások még mindig fájnak, nem éreztem puhábbnak őket, de tudom, hogy a NASCAR lehet, hogy már tesztel új lökhárítókat, amire nagy szükségünk lenne.” emelte ki saját podcastjában Hamlin.

- Reklám -

„Ahogy a kanyarban elkezdődik a lökdösődés, a HANS rögtön teljesen a végéig koppan, és nem érzed úgy a fejed. Még mindig nagyon hirtelen jön a mozdulat.”

Hamlin a Daytona 500-on is visszhangozta korábbi szavait, mondván, hogy nem az autóért aggódik elsősorban.

Megölik a NASCAR-t? – ellentmondásos változást vezetnek be

- Reklám -

A NASCAR nulladik futamán azonban egy újítással is meggyűlt a baja, méghozzá az újonnan bevezetett hangtompítóval. Ty Gibbs autója ki is gyulladt, miután nem megfelelően tették fel rá a szerkezetet, Hamlin pedig az autó belsejében keletkező füst miatt hazafelé a repülőn külön oxigénadagot kért.

„A fejlesztések, amit a NASCAR-tól kaptunk jó irányba haladnak. Az én esetemben azt hisszük, hogy a tompítónak nem volt valami sok helye, és ilyen szempontból nincs semmi mozgástér. Ahogy oldalról neked jön valaki, van behorpad valami, annak nyoma lesz a keretben is, ami így [az alkatrészek megnövekedett hőmérséklete miatt] megégeti a padlót. Még nincs kialakítva elég tér az ilyen esetekre.”