DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Hamiltont nem érdeklik a rekordok

Pályafutása során eddig minden egyes szezonjában képes volt futamot nyerni Lewis Hamilton, ám a brit pilótát nem igazán foglalkoztatja ez a sorozat, ahogyan más rekordok sem.

2007-ben mutatkozhatott be Lewis Hamilton a McLaren színeiben, és bár a wokingi istállóval, valamint jelenlegi csapatával is voltak nehezebb időszakok, eddig minden évben nyert legalább egy futamot. Látva a Mercedes jelenlegi helyzetét akár az is előfordulhat, hogy a hétszeres világbajnokot egyszer sem látjuk 2022-ben a dobogó tetején, Hamilton viszont nem foglalkozik a rekordokkal.

Arra a kérdésre, hogy mennyire fontos ez a sorozat számára, elég határozott választ adott. „Nulla jelentősége van számomra. Hálás vagyok, hogy 2007 óta minden évben lehetőségünk volt a győzelemre és hiszek abban, hogy idén is lesz esélyünk. Még van hátra néhány verseny. Csapatként ez mindenképpen egy igazán nagy cél számunkra, hogy újra az élre kerüljünk, és az élmezőnyben harcoljunk” – árulta el Hamilton a Motorsportnak.



Amennyiben a Mercedes versenyzője idén mégis elsőként látná meg a kockás zászlót valamelyik hátralévő versenyen, azzal megdöntené Michael Schumacher rekordját. A németek legendája, 15 egymást követő idényben tudott futamgyőzelmet aratni, Hamilton pedig jelenleg holtversenyben áll vele ebben az összevetésben.

„Nem a rekordra koncentrálok, de természetesen megpróbálom megszerezni azt a győzelmet idén. Ez a csúcs viszont nem fontos a számomra, mert általában véve nem igazán érdekelnek a rekordok. Azt sem tudjuk, hol lesz erősebb az autónk. Meglepetés volt az is, amikor jobb érzés volt vezetni, mint Spában, mintha teljesen más lett volna, de remélem, hogy a hátralévő futamokon inkább olyan lesz, mint Budapesten és Zandvoortban volt” – tekintett előre Hamilton.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: