Hamiltont Mazepin feltartása miatt is beidézték

A szaúdi harmadik szabadedzésen Lewis Hamilton két alkalommal is majdnem balesetet okozott. Ezekben a pillanatokban érkezett a hivatalos bejelentés, miszerint Nyikita Mazepin feltartása miatt is a stewardok elé kell állnia a britnek.

Lewis Hamilton, Mercedes

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

Lewis Hamilton először Pierre Gaslyt tartotta fel, mikor a francia a gyors körére készült, nem sokkal később pedig meglehetősen veszélyes körülmények között Nyikita Mazepint akadályozta, aki már meg is kezdte a mért körét.

Nem sokkal a szabadedzés leintése után érkezett a hír, miszerint a brit rekordert a dupla sárga zászló figyelmen kívül hagyása miatt vizsgálják, most pedig rögtön egy másik eset miatt is a stewardok elé kell állnia.

Még több F1 hír:

Az ominózus eset Mazepin feltartása volt, akit a 8-as kanyarban akadályozott Hamilton. A FIA Forma-1 Sportszabályzat 31.5. cikkének állítólagos megsértése miatt kell felelnie a Mercedes-pilótának, aki így két fronton is szankciók elé nézhet.

Lewis Hamilton ezzel már szinte biztos, hogy büntetést kap, ami nagy érvágás a Mercedesnek, hiszen egyelőre nem lehet tudni, mennyire nehéz előzni ezen a pályán, így az időmérős pozíció rendkívül fontos szerephez jut.

A brit kormány törvényt módosíthat a Mercedes és a Kingspan botránya miatt

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamiltont beidézték a stewardok a szaúdi időmérő előtt!
Következő cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Szaúd-arábiai Nagydíj - Időmérő (LIVE)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország