DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Hamilton: A pálya olyan, mint egy hullámvasút

A brit meglehetősen elégedetlenül nyilatkozott a monacói pálya állapotáról a pénteki napot követően, állítása szerint ez a leghepehupásabb pálya, amelyen valaha versenyzett.

Lewis Hamilton csupán a 12. helyen végzett a pénteki második szabadedzésen, miközben csapattársa, George Russell a 6. helyre kormányozta a másik Ezüst Nyilat. A csillagosok ismét erőteljes pattogást tapasztalhattak a pályán, melyre főleg Hamilton panaszkodott sokat a rádión a két szabadedzés alatt. A jelenség visszatérésére főként az aszfalt egyenetlensége adhat magyarázatot Hamilton szerint.

hamilton-monaco-day1-dppi



„Valószínűleg ez a leghepehupásabb pálya, amelyen valaha versenyeztem” – osztotta meg a pályával kapcsolatos tapasztalatait a hétszeres világbajnok. “Ez másfajta pattogás, mint amit eddig tapasztaltunk, mert alacsonyabb sebességnél is megjelenik, szóval szerintem nem az aerodinamika miatt van, hanem a pálya bukkanói okozzák. Valószínűleg ez az oka az elfékezéseknek is, szóval meg kell találnunk a megfelelő beállításokat erre. Nem tudom, hogy a többieknek volt-e ezzel problémája.”

A brit szerint a pattogást az új autók jelentősen megnőtt tömege is negatívan befolyásolja. „Emlékszem, milyen könnyűek és fürgék voltak az autók, amikor bemutatkoztam. Ezekkel az extrém nehéz autókkal iszonyúan nehezek a féktávok” – mondta az Autosportnak Hamilton.

Ennek ellenére a brit bizakodó volt az autó teljesítményét illetően a pénteki napot követően. „Egyszerűen csak nem tudtam összetenni egy jó kört ma. Az első szektor jó volt, a második sem volt rossz, de a harmadik egyszerűen nem jött össze. Este átnézzük az adatokat, és megpróbálunk valamit kitalálni a pattogásra, szóval remélem, hogy holnap jobb napunk lesz. Nem vagyunk annyira gyorsak, mint a Ferrarik és a Red Bullok, nekünk a McLarenekre kell figyelnünk – zárta a hétvégével kapcsolatos várakozásait Hamilton.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: