péntek, március 29, 2024

Győzelemmel debütált a Ken Blockra emlékező új Mustang

Dátum:

Megosztás:

Az új GT4-es Mustang a Ford vezérigazgatójával a volán mögött szerepelt először versenyen, az IMSA harmadik számú sorozatában, egy Ken Blockra emlékező matricával.

- Reklám -

Mivel 10 éven át partnerük volt, a Ford is tisztelettel adózik Ken Block emléke előtt. Először az utolsó márkája, az Audi tett fel rá emlékező matricákat a Dakaron, a Ford pedig követte példáját. Először a Rally Világbajnokságon (WRC) szereplő Pumákon jelent meg az új díszítés.

- Reklám -

A márka többi autója is meg fogja kapni a matricát, beleértve a NASCAR autókat és az ausztrál Supercars mezőny felét is.

Ezen hétvégén pedig a Daytonai 24 órást megelőző Roar-on, a Sportscar Challenge mezőnyében két GT4-es Mustang révén volt jelen a „Ken Block” felirat. Az egyik új autót a Ford vezérigazgatója, Jim Farley vezeti, aki eddig főleg régi autókkal versenyzett.

- Reklám -

Az első verseny sztárja – ahogy előre várható volt – nem is ő lett, hanem márkatársa, Billy Griffin, aki 13 másodperc előnnyel nyerte GSX (GT4-es) kategóriát.

Az autók még egyszer pályára gurulnak majd a hétévégn, amit, az imsa.tv oldalon lehet itthonról is követni, a következő menetrend szerint:

Nap Idő Sorozat Kategóriák Esemény
01.21. szombat 20:05 SportsCar Challenge LMP3, GT4 1. verseny
01.22.
vasárnap
18:20 SportsCar Challenge LMP3, GT4 2. verseny
19:25 SportsCar Championship Hypercar-GT3 időmérő
01.26. csütörtök 23:30 Mazda MX-5 Cup 1. verseny
01.27.
péntek
16:15 Mazda MX-5 Cup 2. verseny
19:45 Pilot Challenge GT4, TCR verseny
01.28. szombat 19:40
Rolex 24 at Daytona
Hypercar-GT3
verseny
01.29. vasárnap 19:40

Amerikában is követik a WRC példáját

Nemcsak a Ford tisztelgett Ken Block előtt a Monte-Carlo Rallyn, hanem maga sorozat is, hiszen visszavonultatták a 43-as rajtszámot. Így tettek az óceán túloldalán is, ahol Block korábbi kollégája, Travis Pastrana vezeti az egyik bajnokságot.

A Nitro Rallycross hétvégi (Trois-Riviéres-i) fordulóján Pastrana ráadásul egy különleges festéssel is tisztelgett az ikon előtt.