DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Giovinazzi: Végre egy kis szerencse!

Monaco óta először szerzett pontokat az F1-es Szaúd-arábiai Nagydíjon az Alfa Romeo olasz pilótája, miközben csapattársa, Kimi Raikkönen versenyét tönkretette a Sebastian Vettellel történt ütközés.

Felemásan alakult az Alfa Romeo Racing számára a dzsiddai futam. Ezúttal Antonio Giovinazzinak jött ki jobban a lépés, hiszen már szombaton is bejutott a Q3-ba, majd ezt vasárnap egy kilencedik helyre és két pontra váltotta – legutóbb a Monacói Nagydíjon ért célba az első tízbe a Formula-1-től a mostani hétvége után elköszönő olasz.

„Végre egy kis szerencse!” – értékelt Giovinazzi a Formula1.com hasábjain. „De már az első edzéstől kezdve gyorsak voltunk: ötödik hely az FP1-en, aztán kicsit rosszabbul szerepeltünk a második és harmadik tréningen. Aztán az időmérőn és a futamon újra megvolt a tempónk, aminek örülök, ahogy annak is, hogy a rajtnál nyertünk pozíciókat.

giovinazzi-dzsidda-2021-dppi



„Nagyszerű érzés, hiszen nagyon rég volt már Monaco, és olyan sokszor voltunk közül ehhez. Összességében nagyszerű hétvégém volt, kezdve az időmérővel, a versennyel, az újraindítás is jól sikerült, a futam nagy részében a Ferrari előtt voltunk, de aztán a végén egyszerűen túl gyorsak voltak. De elégedett vagyok a kilencedik hellyel, szükségem volt erre, s van még hátra egy versenyünk.”

Mindeközben Kimi Raikkönent utolsó célba érőként értékelték, miután a Szaúd-arábiai Nagydíj féltávjánál összeütközött Sebastian Vettellel és emiatt a bokszba kellett hajtania. Kívülről eléggé lehetetlennek tűnt a finn által megkísérelt manőver, de a hétvégén Abu Dhabiban karrierje utolsó futamára készülő világbajnok szerint inkább a német megmozdulása volt értelmezhetetlen:

„Nagyjából megelőztem őt az első kanyarban, kicsit szélesre sodródtam, így végül egymás mellett kötöttünk ki és úgy haladtunk… A szándékom az volt, hogy a pályán maradok és megpróbálok kívül elmenni mellette, de nem tudom, talán azt hitte, hogy mindketten egyenesen megyünk tovább. Nem tudom, de ez van. Ez teljesen tönkretette a versenyemet, onnan már nem volt visszaút. Rendkívül hektikus volt az új rajt és az első körök, szerintem nem voltam túl rossz, de aztán nyilván megsérült az autó, s ha itt pozíciókat veszítesz, nehéz előzni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: