Frissítve: íme a 2021-es Forma-1-es Orosz Nagydíj rajtrácsa – Norris az élen, Russell is a top 3-ban!

A rendkívül izgalmas tegnapi időmérő edzés eredményének megfelelően Lando Norris rajtolhat majd az élről a szocsi versenyen, mellőle pedig a tavalyi csapattársa indulhat, míg a Mercedes pilótái nem lehetnek elégedettek.

Polesitter Lando Norris, McLaren

Polesitter Lando Norris, McLaren

FIA

A száradó pályán megrendezett időmérő edzés nagyon izgalmasan alakult, ahol végül Lando Norris tudta megszerezni a pole-t Carlos Sainz előtt – így az övék lesz az első sor, a fiatal britnek pedig ez volt a pályafutása első pole-ja.

A második sorból a Mercedes jövő évi párosa, Russell és Hamilton indul, majd Ricciardo és Alonso következik. Bottasnak a 7. hellyel kellett beérnie az orosz időmérőn, Stroll pedig ezúttal az erősebb Aston Martin-os volt, a 8. hely volt a „jutalma”.

Még több F1 hír:

Perez a 9. helyről várhatja a lámpák kialvását, majd Ocon, Vettel és Gasly következik. A visszatérő Räikkönen a 14. pozícióból indulhat, mellőle pedig Mick Schumacher, míg a rajtrács végét a motorcserén átesők, vagyis Latifi, Leclerc és Verstappen foglalják el.

A futam magyar idő szerint 14 órakor veszi majd kezdetét, Magyarországon az M4 Sport közvetíti a nagydíjat, a legfrissebb hírekért pedig kövessétek a hu.motorsport.com-ot!

Frissítés: A Mercedes ismét motort cserélt Valtteri Bottas autójában, így a finn majd csak a 17. helyről rajtolhat!

Frissítés 2: Az Alfa Romeo sebességváltót cserélt Antonio Giovinazzi autójában, így helyet cserélve Mazepinnel a 16. helyről rajtol majd.

Helyezés Versenyző Autó Motor Idő Hátrány
1 United Kingdom Lando Norris McLaren Mercedes 1'41.993  
2 Spain Carlos Sainz Jr. Ferrari Ferrari 1'42.510 0.517
3 United Kingdom George Russell Williams Mercedes 1'42.983 0.990
4 United Kingdom Lewis Hamilton Mercedes Mercedes 1'44.050 2.057
5 Australia Daniel Ricciardo McLaren Mercedes 1'44.156 2.163
6 Spain Fernando Alonso Alpine Renault 1'44.204 2.211
7 Finland Valtteri Bottas Mercedes Mercedes 1'44.710 2.717
8 Canada Lance Stroll Aston Martin Mercedes 1'44.956 2.963
9 Mexico Sergio Perez Red Bull Honda 1'45.337 3.344
10 France Esteban Ocon Alpine Renault 1'45.865 3.872
11 Germany Sebastian Vettel Aston Martin Mercedes 1'46.573 4.580
12 France Pierre Gasly AlphaTauri Honda 1'46.641 4.648
13 Japan Yuki Tsunoda AlphaTauri Honda 1'46.751 4.758
14 Finland Kimi Raikkonen Alfa Romeo Ferrari 1'49.586 7.593
15 Germany Mick Schumacher Haas Ferrari 1'49.830 7.837
16 Italy Antonio Giovinazzi Alfa Romeo Ferrari 1'51.023 9.030
17 Russian Federation Nikita Mazepin Haas Ferrari 1'53.764 11.771
18 Canada Nicholas Latifi Williams Mercedes    
19 Monaco Charles Leclerc Ferrari Ferrari    
20 Netherlands Max Verstappen Red Bull Honda    

Wolff: Őszintén azt gondolom, hogy ma nem hibáztunk…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sainz: „Örülök, de szívesebben maradtam volna első”
Következő cikk Capito: Albon szerződtetése nem egy Red Bull-Williams kapcsolatnak ágyaz meg

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország