KezdőlapFormula 1Foglalt volna egy szobát a vegasi hétvégére, de inkább meggondolta magát a...

Foglalt volna egy szobát a vegasi hétvégére, de inkább meggondolta magát a korábbi F1-es pilóta

-

A Forma-1 egyre inkább terjeszkedik az Amerikai Egyesült Államokban, és idén már három futamot is rendeznek. A 2012 óta jelen lévő Austin és a tavaly debütáló Miami után idén érkezik Las Vegas is a versenynaptárba.

Utóbbi versenyhétvégén igen nagy show-t készülnek csinálni a szervezők, de aki a helyszínről élné át az eseményeket, annak azért mélyen a zsebébe kell nyúlnia. Erre alighanem Robert Doornbos, a Red Bull korábbi versenyzője is fel volt valamennyire készülve, de talán erre ő sem számított. A vele történtekről a Top Gear magazinban mesélt.

„Vegas különösen vad hétvége lesz a pályán és azon kívül egyaránt. Próbáltam szobát foglalni, hogy ott legyek a nagydíjon, és két éjszakát kértem a Caesars Palace-ban; mit gondoltok, mennyibe kerül? 64.000 dollárba” – írta cikkjében, majd hozzátette, hogy nem hagyta annyiban, és válaszolt az emailre.

A holland arra számított, hogy ezért az összegért kap valamiféle reggelit, de csalódnia kellett: „Szóval küldtem egy e-mailt, és megkérdeztem, hogy a reggeli is benne van-e az árban. Kiderült, hogy nincs, így azt mondtam nekik, hogy hagyjuk ezt annyiban. Szóval egy jó tanács mindenkinek, aki arrafelé megy: vigyen magával egy zacskó zsemlét.”

Négyszázmilliós luxus szolgáltatást is kínálnak a Las Vegasi Nagydíjra