KezdőlapFormula 1Fel-le és oldalra, mint a hullámvasúton - ilyen volt a McLaren hétvégéje!

Fel-le és oldalra, mint a hullámvasúton – ilyen volt a McLaren hétvégéje!

-

Megmutatta a McLaren milyen volt az Emilia Romagna Nagydíj az ő szemszögükből nézve.

Fel-le, egyik oldalról a másikra mozogva, mint a hullámvasúton: így is lehetne jellemezni a wokingi csapat hétvégéjét, miután egy némileg elkeserítő időmérőt követően a dobogó harmadik fokáig másztak fel. Az istálló jó szokásához híven most is bevitte a szurkolóit a kulisszák mögé, és a már méltán híres McLaren Unboxed keretein belül mesélte el az imolai történéseket.

Lando Norris az élményre rátett egy lapáttal, ugyanis órákkal később saját streamjében vetítette le követinek az epizódot, miközben egy-két kulisszatitkot még elárult.

Időmérő:

Ebből a részből kimaradt a csütörtöki és a pénteki nap, így rögtön szombaton, az időmérő előtt találjuk magunkat. A csapat tagjai a garázs elé felsorakozva egy perces néma csenddel emlékeznek meg Fülöp hercegről, akit azon a napon temettek el az Egyesült Királyságban. Ezután kezdetét veszi a munka, a versenyzők felkészülnek, majd autóba ülnek, hogy teljesítsék a rájuk váró kvalifikációt. A első számú szerelő már a versenyautó előtt áll és ujjával forgómozgást végez. Norris hozzá teszi, hogy a McLarennél ez a mozdulat jelzi azt, hogy be kell indítani a motorokat.

A Q3-ba kapcsolódunk be, ahol is izgulnak már a narancssárga-fehér ruhát viselők, mivel ifjú pilótájuk nagyon jó kört rakott össze. Egy pillanat erejéig még a második helyre sorolják, ami üdvrivalgást vált ki a garázsban. Aztán jön a feketeleves. Mivel a brit nem megengedett helyen szélesítette ki a pályát, idejét törölték, így végül a hetedik pozíció lett az övé. Az ítélet természetesen nem tetszik a gárdának, a szerelők legyintek, valaki szerint nem is kellett volna elvenni a kört, ám a többség egyöntetűen, a „majd legközelebb” mondatot mormolja.

A megbeszélésen Norris nagyon maga alatt van, Ricciardo is érdeklődve kérdezi, hogy mennyin múlott a dolog. Az ausztrál teljesítménye ugyan még nem olyan, amilyennek szeretné, ám ennek ellenére humorát nem hagyta otthon. A kamerához közel rúgva érkezik meg, majd megjegyzi vélhetően Andreas Seidlnek, hogy köszöni szépen azt, hogy ilyen türelmes vele.

Futam:

A versenynapján Ricciardo a szerelőkkel nyújt (a mozdulatsoroknak Norris nem látja az értelmét) utána jöhet a sisakon lévő plexi kiválasztásának menete. A 21 éves versenyző meglepődik az eső intenzitásán, majd kezdőik a tánc. Az atmoszférához igazi pluszt ad, hogy hallani lehet, ahogy a szerelők egy-egy esetről elmondják a véleményüket, meglepődnek vagy épp ujjonganak. Az utóbbiból igazán jutott nekik arra a napra.

Az utolsó körben ugyanis szinte mindenki felugrott a pályát és a bokszutcát elválasztó falra, hogy gratuláljon a 21 éves pilótának. Mikor Norris megérkezik a parc fermé-be, jöhet is a pacsi és az ölelkezés, Seidl különösen megszorítja, csakúgy, mint a csapatjátékosként viselkedő Ricciardót.

A brit versenyző a Twitch-en el is mondja, hogy fájdalmas az még sisakon keresztül is, ha ütögetik a fejét, ezért arra a napra megmaradt a fejfájás. A védjegyévé vált mozdulattal kapcsolatban hozzátette, hogy mivel az üveg nem tűnt olyan strapabírónak, így nem nagyon merte a földhöz vágni az alját, mert félt, hogy összetörik.

Természetesen az epizódból nem maradhatott ki az sem, ahogy Lewis Hamilton gratulál Norrisnak. A „Carlando” rajongók is örülhetnek, ugyanis a spanyol is feltűnik pár perc erejéig.

A csapatfotózáson mindenki ott van, és kiállt egyet örömében, majd folytatódik a pakolás, hiszen a cirkusznak robognia kell tovább.

Lando Norris kommentárja és meglátásai a videóval kapcsolatban IDE kattintva érhető el!