szombat, április 20, 2024

Fájdalmas ok hiúsítja meg a nagyon várt havas látványfutamot

Dátum:

Megosztás:

Lefújták, pontosabban elhalasztották a NASCAR Euro március első hétvégéjére tervezett finnországi bemutatóversenyét, amelynek különlegessége a jeges pálya lett volna Rovaniemiben.

- Reklám -

Ez lett volna az első NASCAR által felügyelt havas futam, a halasztás határozatlan időre, de valószínűleg legalább az év végéig, vagy 2024 elejéig tart. Az amerikai központú sorozat európai ágának finnországi eseménye természetesen nem számított volna bele a bajnokságba, ami májusban kezdődik Valenciában.

- Reklám -

A halasztás okaként azt jelölték meg a szervezők, hogy a globális logisztikai nehézségek miatt nem tudták volna időben felszerelni az autókat a speciális körülményekhez megfelelő felszereléssel.

Ez nagyon kellemetlen, bocsánatot kérünk a NASCAR-rajongóktól, akik lelkesen várták az eseményt. A jelenlegi helyzetben nehéz megvalósítani, hogy minden résztvevő autóját felkészítsük rá – közölte a NASCAR Euro vezérigazgatója, Jerome Galpin. – Megvárjuk, hogy a feltételek alkalmasak legyenek erre. Egy ilyen eseménynek kiemelkedőnek kell lennie, azt akarjuk, hogy tökéletes legyen.

- Reklám -

Két éve Franciaországban már pályára vitték az autókat egy teszt keretében, cikkünk képe is innen származik.