F1-es szakértő: Norrisnak csupán egy lehetősége maradt...

Peter Windsor szerint Lando Norris belül forronghat Max Verstappen sikereit látva, hiszen benne is meglenne a potenciál ahhoz, hogy a hollandhoz hasonló sikereket érjen el.

Sergio Perez, Red Bull Racing, Lando Norris, McLaren and Max Verstappen, Red Bull Racing

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Lando Norris ismét megvillant, amikor Barcelonában a változó körülmények között az idén igencsak gyengélkedő McLarent terelgetve odaért a 3. helyre az időmérő edzésen. A fiatal brit azonban nem örülhetett sokáig, mivel a futamon a rajt után összeért Lewis Hamiltonnal, így visszaesett a mezőny végére.

Az elmúlt években a fiatal brit több alkalommal is bebizonyította már, hogy képes kiemelkedő teljesítményt nyújtani, azonban a technika egyelőre nem teszi lehetővé a számára, hogy a jobb helyezésekért harcoljon. Az F1-es szakértő Peter Windsor szerint egy út állhat Norris előtt.

„Biztos vagyok benne, hogy Lando nem tekinti magát Max szárnysegédjének. Biztos vagyok benne, hogy karrierje ezen szakaszában azt gondolja, hogy: Ó, szívesen vezetnék egy Red Bullt” – jelentette ki Windsor a YouTube-csatornáján.

„Valószínűleg nem gondol ennél többre, csak arra, hogy milyen zseniális lenne egy mega autóban ülni, és egyszerűen csak élvezni, hogy egy Red Bullt terelgethet.”

„Nos, akkor kezdődnének a gondok (ha csapattársak lennének), mert mégis hogyan győzné le Max Verstappent, és (ha nem sikerülne neki) akkor mi lesz Lando Norrisból, csak egy nagyon jó második számú versenyző? Szerintem ez is egy lehetőség.”

„De nagyobb az esélye annak, hogy a 23 éves versenyző az Alpine-hoz kerül, amikor lejár a mcLarenes szerződése, annak ellenére, hogy az enstone-i csapat a McLaren fő riválisa az idei bajnokság 5. helyéért folytatott harcban.”

Eközben a McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella szerint a csapatuk legnagyobb gondja, hogy a 2023-as konstrukció teljesen máshogy viselkedik a kvalifikáción és a futamon…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen az F1 nagyjai közé tartozik? „Nem hiszem...”
Következő cikk De Vries kielemezte a legnagyobb különbséget az F1 és a Forma-2 között

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország