DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

„Ez csak egy rossz verseny volt a 23-ból”

Leclerc három nappal bahreini kiesése után motivációs beszédet tartott a Ferrari-gyárban – a csapat vezetője nem aggódik amiatt, hogy versenyzője frusztrált lenne.

A tavalyi két műszaki hiba miatti kiesés, stratégiai hibák és egyéb csalódások után Charles Leclerc számára az idei szezon sem indult túlságosan szívderítően, hiszen kénytelen volt beletörődni abba, hogy a szezonnyitón biztosnak tűnő dobogós helyen haladva megállt alatta a Ferrari. A sajtóban nem sokkal később megjelent a hír, hogy a Principe Rosso találkozót kért a Ferrari elnökétől, és ismét szárnyra kaptak a szerződése lejárta utáni távozásáról szóló pletykák.

A Scuderia frissen kinevezett csapatfőnökét, Frederic Vasseurt a sajtó képviselői, sorukban Mészáros Sándorral, a Formula.hu utazó tudósítójával, sok más mellett arról is megkérdezték a dzsiddai hétvége előtti médiaeseményen, hogy aggasztja-e őt Leclerc érezhető frusztrációja, mely a kiesés utáni nyilatkozata alatt a képernyő előtt ülve is nyilvánvaló lehetett mindenki számára:

„Ha egy olyan versenyzőnek teszel fel kérdéseket, aki lenyomott 40 kört a bahreini pályán, akkor emberünk kissé kimerült lesz, és nem lesz túl boldog a kiesése miatt. Hogy később is boldogtalan-e, az már egy másik történet” – mondta Vasseur, igyekezve eloszlatni a felvetéseket a dzsiddai hétvégét rajtbüntetéssel kezdő versenyzőjét illetően, aki a verseny után két nappal már a Pirelli jövő évi abroncsait tesztelte Bahreinben.

leclerc-2023



„Kedden még a bahreini gumiteszten voltunk Charles-lal, szerdán reggel pedig már a gyárban tartottunk egy beszédet az alkalmazottak előtt. Mindannyian együtt voltunk a színpadon. Úgy látjuk, hogy Charles kellően motivált, ez csak egy rossz verseny volt a 23-ból. Előrefelé hajtja a csapatot, megpróbálja a legjobbat kihozni mindenkiből” – mondta Vasseur, aki többek között arról is beszélt, hogy nem tart újabb kulcsemberek távozásától.

A Ferrari helyzetéről többek között hírháttérműsorunk, a Pitwall legutóbbi adásában is beszéltünk.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: