KezdőlapFormula EEvans magabiztos, hogy idén ő lesz a legnagyobb esélyes

Evans magabiztos, hogy idén ő lesz a legnagyobb esélyes

-

Miután tavaly ő volt a legjobb helyzetben az utolsó verseny előtt, de technikai hiba miatt el sem rajtolhatott, Mitch Evans fogadkozott, idén is bajnoki esélyesként kell tekinteni rá.

„Jól oldottuk meg a kulcsfontosságú időmérőt, amivel nagyon jó helyzetbe hoztuk magunkat. Aztán egy pillanat alatt mindez szertefoszlott, ami bizarr volt, mert már nagyon készültünk a versenyre.” idézi fel a történteket Evans.

„Nehéz volt elfogadni, és beletelt egy kis időbe, talán pár órába, mire felfogtam. Ilyenkor több érzelmi hullám is átmegy rajtad, amit nehéz elfogadni, főleg, amikor ekkora a tét. De ilyen a sport. Meg kell tanulni együtt élni a viszontagságokkal és a nehéz pillanatokkal is. Azt mondják, ez erősebbé tesz. Majd meglátjuk.”

Az új-zélandi versenyző már öt évet teljesített a Jaguarral a Formula E-ben, és csapatával együtt kapaszkodott fokozatosan feljebb a mezőnyben. Tavaly ugyan a korábbi évekkel ellentétben nem jutott el a győzelemig, de rekordot jelentő öt dobogójával mégis a végéig harcban volt a világbajnoki címért.

„Mindenképp favoritnak tartom magam, mert bízom magamban, gondolom, ezt már megmutattam az elmúlt években is. Igazi bajnoki várományos vagyok, akikre a többieknek oda kell figyelniük. Eddig nagyon sok dolog volt a háttérben, ami megakadályozott engem abban, hogy én legyek a bajnok.”

A naptár az utolsó változtatásokat követően újra többnyire dupla hétvégékből áll, csakúgy, mint tavaly.

„Ez egyben áldás és átok is. Nagyon bejöhet neked a dolog, sok pontot szerezhetsz. De ha nem, akkor kihagyott lehetőség.” – értékelt Evans.

„Már az elején jól kell teljesítenem. Egyszerűen egy tiszta, hibátlan évet szeretnék magamnak, remélhetőleg ezt tudom majd teljesíteni.”

ForrásFormula E