DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
WEC

Elverte a Ferrari a mezőnyt a Le Mans-i Hyperpole-on

A fél évszázad után visszatérő Ferrari két autója indulhat az élről a 24 óráson, miután csaknem másfél másodpercet osztottak ki a Toyotának.

A szerdai első időmérő után csütörtökön egy újabb háromórás szabadedzést követően jött a legjobb rajthelyekről döntő Hyperpole a centenáriumi Le Mans-i 24 óráson. A félórás tréningen azok az egységek vehették részt, akik az előző napi kvalifikáción a kategóriájukban az első nyolc között végeztek – így például nem volt már jelenése itt a Peugeot-knak, a Glickenhausnak és a Vanwallnak sem.

A csúcskategóriában azonnal bekezdtek a Ferrarik: az első körök után Alessandro Pier Guidi nyolc ezredmásodperccel vezetett a márkatárs Antonio Fuoco előtt, miközben a Toyoták egy másodperces hátrányban voltak. Ez azonban még csak a tűzijáték eleje volt, hét perccel a vége előtt ugyanis Fuoco úgy javított csaknem egy szekundumot, hogy az utolsó szektorban még fel is tartották.

lm24-ferrari-hyperpole



Bő öt perccel a vége előtt aztán a piros zászlók is előkerültek: Sebastien Bourdais állt félre a #3-as Cadillackel, amely aztán ki is gyulladt a pálya szélén – pedig ekkor a harmadik helyen állt az egység, csakhogy a szabályok értelmében a piros okozása miatt törölték a leggyorsabb körüket. A megszakítás nem jött jókor a Toyotáknak, akik ekkor érkeztek jobb első szektorokkal.

Az újraindítás után a Ferrarik már nem gurultak pályára – de végül így sem kellett izgulniuk, ugyanis a Toyoták nem tudtak versenyre kelni velük: a Fuoco, Miguel Molina, Nicklas Nielsen #50-es trió 3:22,982-es idővel bezsebelte a pole-t, a második helyet pedig a Pier Guidi, Antonio Giovinazzi, James Calado hármassal fémjelzett #51-es testvérautó szerezte meg!

A Toyoták a harmadik-ötödik helyen végeztek: eredetileg Kamui Kobayashié lett volna a jobb pozíció, de elvették az ő körét, így a Brendon Hartley-féle #8-as autóé lett a harmadik pozíció, csaknem másfél másodperces lemaradással. Kettejük közzé a #75-ös Porsche ékelődött be Felipe Nasrnek köszönhetően, a hatodik helyen a #2-es Cadillac végzett, míg a Hypercar kategória végén az #5-ös Porsche és a kigyulladt #3-as Cadillac zárt.

Ami a többi kategóriát illeti: az LMP2-ben Paul Loup Chatin körével az Idec Sport szerezte meg a rajtelsőséget, egy tizedet adva a Jotának és hármat a #41-es WRT-nek – utóbbiban Louis Deletraz ült az autóban, de ebben az egységben szerepel Robert Kubica is. A GTE Amban az egyetlen Corvette ünnepelhetett: Ben Keating elképesztő, másfél másodperces fórral hozta el a pole-t a #25-ös Aston Martin előtt, míg a harmadik helyet az #54-es AF Corse Ferrari szerezte meg.

A 91. Le Mans-i 24 órás szombaton 16 órakor startol – a teljes versenyről élő szöveges közvetítés formájában fogunk tudósítani!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: