Elhunyt a pilóta, akinek neve egybeforrt a Renault-éval

A francia média számolt be róla, hogy csütörtökön, 80 évesen elhunyt Jean-Pierre Jabouille, egykori Forma-1-es pilóta.

1018443861-SCH-19790701-RS_1979_Jabouille_French_GP_009

A párizsi versenyző 1976-ban megnyerte az európai Formula 2-t, valamint 1975 és 1981 között 49 Forma-1-es versenyen vett részt, a Tyrrellnél mutatkozva be, mégis neve a Renault-val forrt egybe, velük állt ugyanis a legtöbbször rajthoz.

Ő szerezte a márka első futamgyőzelmét 1979-ben, ráadásul hazai pályán, a Francia Nagydíjon – ez volt az első olyan verseny, amit turbómotoros autó nyert. Jabouille az élről indult (három pole-pozíciója volt karrierje során), végül 14 másodperccel nyert, mögötte csapattársa, René Arnoux és Gilles Villeneuve vívtak emlékezetes csatát a második helyért.

Még több F1 hír:

Egy évvel később második sikerét aratta, azonban balszerencséje – számos műszaki hiba sújtotta, így a 49 versenyből csak tízszer ért célba – miatt nem tudott nagyobb sikereket elérni és egy súlyos lábtörés után visszatérve, végül 1981-ben vissza kellett vonulnia.

Ezután több francia márkával, többek között az Alpine-nal, a Renault-val és a Peugeot-val a Le Mans-i 24 órás versenyen is több alkalommal részt vett, végül 1993-ban innen is visszavonult, jelentős szerepe volt a Peugeot Forma-1-es motorszállítói ambícióinak megvalósításában, azonban 1995-ben innen is távoznia kellett. Innentől kezdve a motorsport népszerűsítésén dolgozott Franciaországban.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Először hallhatjuk élesben a Ferrari 2023-as erőforrását – videó
Következő cikk Gasly: Ez most más, mint annak idején a Red Bullnál volt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország