csütörtök, március 28, 2024

Egy Verstappen-verő pilóta hét szűk esztendő után végre nagy lehetőséghez juthat

Dátum:

Megosztás:

A Meyer Shank Racingnél egy kétszeres daytonai győztes küldené nyugdíjba az Indy 500 rekorder Hélio Castronevest, ha kap rá lehetőséget.

- Reklám -

Hiába bővült idén az IndyCar mezőny, sok éve először, a Honda és a Chevrolet így sem akarják bővíteni az arzenáljukat. A sorozat törekvései egy harmadik gyártó bevonzására – ami elősegítené a mezőny bővülését – pedig eddig zátonyra futottak.

- Reklám -

Pedig lennének jelentkezők, akik kipróbálnák magukat az IndyCarban, idén például a már tesztig eljutó Ferrari-junior Robert Svarcman, illetve Linus Lundqvist, az Indy Lights bajnoka sem kapott lehetőséget.

Az eddig felfedezetlen gyémánt?

A lista itt azonban még nem ér véget: például a Meyer Shank Racing alkalmazásában is van olyan pilóta, akit érdekelne a bajnokság. Tom Blomqvist a csapat Acuráját vezeti az IMSA visszatérő, GTP kategóriájában.

- Reklám -

Anno nagyon fényesen indult a karrierje, a 2014-es F3-as Európa-bajnokságon bár mindenki az addigra F1-es csapatokhoz köthető Max Verstappenre és Esteban Oconra figyelt, addig Blomqvist előbbit megelőzve végzett a bajnokságban, másodikként.

A rally-világbajnok Stig Blomqvist fia akkor gyári szerződést kapott a BMW-től, akikkel a DTM-et és a Formula E-t is megjárta, de nem igazán tudott kibontakozni. Végül a hosszútávú (endurance) versenyeken rögtön visszatért az élmezőnybe, előbb második lett a világbajnokság (WEC) LMP2-es mezőnyben, majd tavaly átnyergelve az IMSA-ba rögtön bajnok lett a legfelsőbb kategóriában a Meyer Shank Racinggel.

Hatalmas véghajrával lettek bajnokok az Acura daytonai győztesei

Idén második Daytonai győzelmével pedig nagyon is bejelentkezett az MSR IndyCar ülésére:

„Nagyon szívesen kipróbálnám magam, de ez nem rajtam múlik. Csak azt kell csinálnom, amit eddig a pályán. Ezzel nyomás alá teszem Mike-ot [Shank] és Jimet [Meyer], és akkor meglátjuk, akad-e egy lehetőség.”

A tesztre végül tavaly a bajnoki cím után sor is került, és Blomqvist kifejezetten gyors volt. A Meyer Shank azonban két Indy 500 győztessel elégedettek a jelenlegi felállással (Simon Pagenaud & Hélio Castroneves).

A 48 éves brazil már korábban egyszer kiöregedett az IndyCarból, de egy negyedik (rekord) Indy 500 győzelemmel visszaautózta magát a mezőnybe. Ennek ellenére – bár nem állná útját a csapat sikerének –, még nem hiszi, hogy nyugdíjba kéne vonulnia.

#60: Meyer Shank Racing W/Curb-Agajanian, Acura ARX-06, GTP: Colin Braun, Tom Blomqvist, Helio Castroneves, Simon Pagenaud
Az MSR sikercsapata: az IndyCar pilóták (Castroneves és Pagenaud), Blomqvist és Colin Braun – Fotó: Courtesy of IMSA