KezdőlapFormula 1Egy különleges videóval üdvözölték a McLaren szurkolói Ricciardót

Egy különleges videóval üdvözölték a McLaren szurkolói Ricciardót

-

A McLaren által az istálló szurkolói egy különleges videóval köszönthették a csapathoz igazoló Daniel Ricciardót.

Tavaly májusban derült ki, hogy Carlos Sainz a Ferrari versenyzője lesz idén, míg helyére a wokingi gárdához az ausztrál érkezett. Az új év kezdetével a 31 éves pilóta már hivatalosan is a csapat tagja, sőt már meg is kezdte a marketing tevékenységeket azzal, hogy az új szponzoruk egyik bázisára ellátogatott.

Tavaly decemberben a csapattagok állítottak össze egy búcsúvideót a távozó spanyolnak, míg tegnap a szurkolók üdvözölhették az új versenyzőt. A McLaren egy pár rajongót ugyanis megkért arra, hogy egy videó üzenetben köszöntse Ricciardót. Miután elkészültek a felvételek, a csapat megvágta őket, majd a produktumot közzétette.

Az üdvözölésen túl természetesen a jó kívánságok sem maradtak el, sőt egy-két rajongónál még egy-egy shoey pillanat is befigyelt:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés