Ducati: esélyt adtunk Zarcónak, amikor senki nem hitt benne, most harcolhat a bajnoki címért

A Ducati sportigazgatója, Paolo Ciabatti elismerte, hogy „rizikós” volt leszerződtetni a 2020-as szezon előtt Johann Zarcót, mivel „senki nem bízott benne” a KTM-nél töltött 2019-es szezonja után.

Johann Zarco, Pramac Racing

Johann Zarco, Pramac Racing

Gold and Goose / Motorsport Images

Johann Zarco mindössze egyszer végzett a top10-ben a 2019-ben a KTM gyári csapatának versenyzőjeként, és Misano után már a szezon közben távozott a csapattól. Miután az LCR-nél teljesített 3 versenye nem győzte meg a Hondát, így a francia még azon is komolyan elgondolkodott, hogy visszatérjen a Moto2-be, ahol kétszer is bajnok lett.

A Ducati azonban esélyt adott neki az Avintiánál, amit egy brnói harmadik hellyel hálát meg, a tavalyi teljesítménye után pedig fel is léptették a Pramachoz, ahol ő is teljes gyári támogatást kap. A két katari versenyt követően Zarco a két második helyével egyelőre vezeti is a bajnoki pontversenyt, a Ducati pedig kijelentette, hogy ő a gyári versenyzőik mellett ő is harcban lehet a bajnoki címért.

További híreink:

„Nagyon boldogok vagyunk, mert Johann szerződtetése rizikós volt a Ducati részéről, amikor senki más nem hitt benne” – nyilatkozta Ciabatti a Motorsport.com spanyol kiadásának.

„Szerintünk ő is főszerepet játszhat majd az idei bajnoki küzdelemben. A Ducati segítségével ismét felépíthette a magabiztosságát, és kiérdemelte az előléptetést a Pramachoz, ahol ő is gyári motorokat kap.”

„Zarco most bizonyítja be, hogy pontosan olyan pilóta, mint amilyennek korábban hittük. Johann alatt most egy olyan Ducati van, amivel ugyanúgy harcban lehet a bajnoki címért, mint Jack (Miller) vagy Pecco (Bagnaia).

Ciabatti eddig meg van elégedve Zarco újonc csapattársával, Jorge Martínnal is, de szerinte a spanyol újonc teljesítményét majd csak később lehet értékelni, mivel Katarban kivételesen sok ideje volt megismerkedni a pályával.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Így mutat Dovizioso az Aprilia motorján
Következő cikk Marquez „nyugtalan” a MotoGP-s visszatérése előtt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország