2024. április 20. 15:13
KezdőlapMotoGPDomenicalli elárulta, Stoner vagy Bagnaia bajnoki címe az értékesebb

Domenicalli elárulta, Stoner vagy Bagnaia bajnoki címe az értékesebb

Claudio Domenicalli szerint Bagnaia idei világbajnoki címe még Casey Stoner 2007-es sikerét is felülmúlja.

Az olasz 91 pont hátrányban volt a MotoGP regnáló bajnokával, Fabio Quartararóval szemben, tíz futammal a vége előtt. Bagnaia a nagydíjak történetének legnagyobb felzárkózását produkálta, mivel 17 pontos előnnyel biztosította be a bajnoki címet.

Miután a szezon első felében számos hibát vétett, Bagnaia Assentől Misanóig egy elképesztő sorozatot produkált, amelyben négy győzelmet aratott egymás után – ő lett az első versenyző, aki ezt a bravúrt elérte Marc Márquez óta 2019-ben aratott teljesítménye óta.

Domenicalli így nyilatkozott: „Ez egy felejthetetlen szezon volt. Ilyen eredményt még soha nem értünk el, és ez rendkívüli büszkeséggel tölt el minket. Ez más, mint 2007-ben, amikor Stonerrel megnyertük a MotoGP bajnoki címet – akkor az utolsó futam előtt sikerült. Ez a győzelem Peccóval nagyon nehéz volt.”

Miközben Bagnaia arra törekszik, hogy 2023-ban megőrizze címét, ami sem Joan Mirnek, sem Quartararónak nem sikerült, miután megnyerték első világbajnoki címüket, az olasz számára egy új kihívást jelent majd az új csapattárs is, Enea Bastianini személyében.

Bastianini, aki az elmúlt szezonban többször is megmérkőzött Bagnaiával. Megmutatta, hogy képes nem csak kihívni, de meg is verni Bagnaiát.

A Ducati számára nehéz lesz a rivalizálásuk kordában tartása, hiszen jövőre mindkét versenyző a bajnoki címért szállhat harcba.

„Enea és Pecco egy csodálatos csapat. Őket akartuk, még ha nem is volt könnyű a választás. Jorge Martínnal kapcsolatban bizonytalanok voltunk, Enea pedig valóban megérdemelte, hogy a gyári csapathoz kerüljön. Ő az a versenyző, aki a Pecco után a legtöbbet nyert 2022-ben. Sziporkázó csapat lesz, mert két olasz srácról van szó. Nem lesz könnyű velük az biztos, de ez a játék része.”

 

Forráscrash.net