Domenicali: az F1 készen áll futamokat törölni az emberi jogok megsértése miatt

A Forma–1 vezetője, Stefano Domenicali kijelentette, hogy a sorozat hajlandó lesz lemondani egy olyan országban rendezett futamról, ahol az emberi jogi törekvések „nem a megfelelő irányba haladnak”.

Stefano Domenicali, CEO, Formula 1 Press Conference

Stefano Domenicali, CEO, Formula 1 Press Conference

Carl Bingham / Motorsport Images

A széria az utóbbi években több kritikát is kapott amiatt, hogy olyan országokba utazik el, ahol erősen megkérdőjelezhető az emberjogi helyzet, legyen szó mondjuk Szaúd-Arábiáról vagy éppen Katarról.

Lewis Hamiltont korábban például halálra ítélt emberek keresték fel a levelükkel, és arra kérték őt, hogy szólaljon fel az ügyben. Most pedig Domenicali beszélt arról, hogy az F1-et „valóban érdekli ez a probléma”, és kijelentette, hogy hajlandóak lesznek lépéseket tenni, amennyiben további aggodalmak merülnek fel az emberi jogok kapcsán.

„A szerződésekben szerepelnek bizonyos nagyon világos kitételek, melyek kimondják, hogy ha azt látjuk, hogy valami nem a megfelelő irányba halad, akkor azonnali hatállyal beszüntethetjük az együttműködést. Erről pedig független ellenőrök gondoskodnak – nyilatkozta Domenicali a Skynak.

Szerinte azonban az F1 pozitív változások előidézője is lehet azzal, hogy nagyobb figyelmet irányít ezekre az országokra. „Én úgy hiszem, sokkal erősebbek vagyunk, ha olyan helyekre megyünk, ahol valódi akaratot látunk a változásra, hiszen a Forma–1 segíthet felgyorsítani ezt a változást.”

Hogy mindez elég-e arra, hogy elcsendesítsék azokat, akik szerint a sport csak a pénz miatt megy el például több közel-keleti országba, miközben az ott meglévő egyértelmű gondokat figyelmen kívül hagyja, azt nehéz megmondani, de Domenicali szavai mindenesetre adhatnak némi reményt ezzel kapcsolatban.

Szeretnéd tudni, mennyit keresnek az F1-es mezőny tagjai 2023-ban? Ebből a cikkből megtudhatod.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A McLaren néhány fotóval hergeli a rajongókat a mai bemutató előtt
Következő cikk „Hamilton óta nem volt akkora nyomás egy újoncon, mint most Piastrin”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország