csütörtök, március 28, 2024

Danica Patrick F1-es kalandja ellenére sem hagyja ott az Indy 500-at

Dátum:

Megosztás:

Új szerepben lesz jelen az idei Indy 500-on a korábbi versenyzőnő, Danica Patrick, akit már korábban is láthattunk a közvetítések során.

- Reklám -

Az egykori pilóta azóta már tavaly az amerikai és mexikói Forma-1-es versenyeken is tisztelgett riporteri szerepkörben, James Hinchcliffe-fel együtt voltak a királykategória vendégei. Ha jövőre is folytatják az együttműködést, már három egyesült államokbeli futamnál tehetik meg ezt.

Danica Patrick: Kihasznált a média pályafutásom során

- Reklám -

Danica Patrick azonban F1-es kalandja ellenére sem hagyja el az Indy 500-at, és szakértői pozícióját kommentálásra cseréli, méghozzá két másik pilóta, Hinchliffe és Townsend Bell társaságában.

- Reklám -

Az NBC Sports továbbá a szakértői stáb mellett azt is bejelentette, megszavaztatják majd minden idők 10 legjobb Indy 500-as versenyét. A listát a korábbi pilótákból, kommentátorokból és történészekből álló bizottság fogja megszavazni, és majd a szezon első felében fokozatosan teszik majd nyilvánosságra az eredményt.

Az emlékezetes pillanatok mellett a versenyzés minősége, a mezőny erőssége és a verseny történelmi jelentősége képezi majd az elbírálás alapját.