DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Csak Magnussen kapja meg a fejlesztéseket a Hungaroringen

Egyetlen autóhoz készültek el az újítások az F1-es Magyar Nagydíjra, így a Haas csak a pontversenyben előrébb álló dánnak tudja őket biztosítani – de nála is kevés lesz a pótalkatrész.

Miközben a szezont remek formában kezdte és olykor azóta is erős tempót villant a Haas, gyakorlatilag a mezőny egyetlen olyan csapata volt eddig, amely még nem vetett be jelentős fejlesztési csomagot a 2022-es Formula-1-es szezonban. Ez azonban az előttünk álló Magyar Nagydíjon megváltozik, érkeznek ugyanis az újítások – ám mint azt Günther Steiner elárulta: csak az egyik autóra. A csapatvezető szerint csak a pontversenyben előrébb álló Kevin Magnussennek tudják biztosítani a fejlesztéseket, ráadásul nála is eléggé híján lesznek a tartalék alkatrészeknek, míg Mick Schumacher továbbra is az eddigi autóval fog körözni.

„Csak egy autó kapja meg a fejlesztéseket, és a tartalék alkatrészek annál is eléggé szűkösek lesznek” – erősítette meg Steiner, akit a Motorsport.com idéz. „Minden elég későn jött meg, és rengeteg balesetünk volt idén. Emiatt az összes alkatrészt felhasználtuk azokhoz, ráadásul későn is kezdtünk bele. Ezért halasztottuk el a fejlesztés bevetését Franciaországról Magyarországra.”

magnussen-haas-f1-francia



„Eleinte azt mondták, Spáig nem készülünk el, de mindenki keményen dolgozott, hogy legalább egy csomag meglegyen, hogy adatokat gyűjthessünk és elemezhessünk a nyári szünet utánra. Ha pedig nem működik, még mindig visszatérhetünk a korábbi változathoz. Jó tervet dolgoztunk ki. Az egyetlen dolog, hogy eléggé kevés lesz a pótalkatrész egy autóhoz is, szóval ha valami történik pénteken…”

Bár Steiner biztos benne, hogy a fejlesztés előrelépést is fog jelenteni, konkrét jóslatokba nem akart bocsátkozni: „Nem akarok számokról beszélni, mert akkor csalódottak lehetünk, és különben is: mihez hasonlítanánk? Hiszen nem ugyanazzal az autóval tudnánk összevetni. Tudjuk, mennyivel több leszorítóerőt fog eredményezni, kalkuláltuk azt is, mennyit jelenthet ez, aztán meglátjuk, mennyit fog igazából.”

A Haas-vezér egyúttal arról is beszélt, hogy miután Magnussen autójában a Francia Nagydíjon kicserélték a motorkomponenseket, rövidesen Mick Schumacherre is hasonló vár rá. De hozzátette: nem szeretnék, ha erre a Hungaroringen kellene sort keríteni, hiszen a mogyoródi pályán köztudottan nehéz az előzés, így a rajtrácsbüntetés után nem lenne könnyű a felzárkózás.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: