Kezdőlape-MobilityCassidy első győzelmét szerezte New Yorkban

Cassidy első győzelmét szerezte New Yorkban

-

Végül Nick Cassidy győzelmét hozta az idő előtt véget érő, első new yorki verseny, hiába végezte a falban, mint ahogy a mögötte záró Lucas di Grassi.

A pole-t is Cassidy szerezte meg Vandoorne ellenében, így ők indultak az első rajtsorból, mögülük pedig di Grassi és Wehrlein sorakozott fel. A rajtnál az új-zélandi megtartotta az első helyét, Vandoorne elé viszont odakerült Frijns és Buemi is, de Grassi mellett. Vergne ütközésbe keveredett az elején, így a mezőny végére esett vissza. Sette Camara az időmérős balesetét követően el sem tudott indulni, csapattársa, Giovinazzi pedig rögtön kijött a bokszba, és onnan már ki sem jött.

A versenynek már a korai szakaszában elkezdték felvenni a támadó üzemmódokat a versenyzők, Vandoorne-nak pedig sikerült visszaelőznie Frijnst ezalatt. Ezenkívül az élmezőnyben változás nem nagyon történt az első támadó módok alatt, 25 perccel a vége előtt pedig megkezdődött ennek a második köre, először Frijns, majd Wehrlein és Buemi vették fel. Egy körrel később Cassidy is, aki di Grassi mögé tudott csak visszajönni. A brazil egy körrel később tette meg ugyanezt, de ő csak Vandoorne mögé tudott visszajönni a harmadik helyre, Cassidy pedig jelentősen ellógott ez idő alatt.

Vandoorne aktiválta legkésőbb a többlet energiáját, és vissza tudott érni Buemi elé, ezzel megkaparintotta a harmadik helyet, sőt ő ezzel ő lett az, akinek a legtovább tartott a tempóelőnye, mert ő jött ki legkésőbb támadó üzemmódért. Ennek és a fanboostnak a segítségével Vandoorne sikeresen meg is előzte di Grassit, feljőve a második helyre.

A belga legfőbb bajnoki riválisa, Edoardo Mortara is későre hagyta a támadó üzemmódját, az aktiválása után a 10. helyre tért vissza. A tempóelőnnyel a leggyorsabb kört is megfutotta, illetve szenzációsan teljesítve feljött az ötödik helyre. Vandoorne helyzete pedig tovább romlott azzal, hogy visszaelőzte di Grassi, valamint mivel lendületet vesztett, megelőzte Frijns is.

Az utolsó bő tíz percre az eső is elkezdett esni, nem is kis intenzitással. Az autók már gyakorlatilag irányíthatatlanak lettek, a versenyt pedig meg is szakították. A pályára kerülő rengeteg víz áldozatául esett az élen álló duó, vagyis Cassidy és di Grassi is, de kicsúszott Vandoorne is. Ráadásul ők mindhárman ugyanabba a bukótérbe estek be, összetörtek az autóik.

Egy kis várakozás után végül úgy döntöttek a versenybírák, hogy nem indítják újra a versenyt, és a piros zászló előtti utolsó kör eredménye adja majd a végeredményt, így Cassidy-ék megúszták, a teljes sorrend pedig így alakult:

# Pilóta Csapat
1. 🇳🇿 Nick Cassidy Envision
2. 🇧🇷 Lucas di Grassi Venturi
3. 🇳🇱 Robin Frijns Envision
4. 🇧🇪 Stoffel Vandoorne Mercedes
5. 🇨🇭 Edoardo Mortara Venturi
6. 🇨🇭 Sébastien Buemi Nissan
7. 🇩🇪 Pascal Wehrlein Porsche
8. 🇬🇧 Jake Dennis Andretti
9. 🇬🇧 Sam Bird Jaguar
10. 🇳🇱 Nyck de Vries Mercedes
11. 🇳🇿 Mitch Evans Jaguar
12. 🇩🇪 Maximilian Günther Nissan
13. 🇩🇪 André Lotterer Porsche
14. 🇬🇧 Oliver Rowland Mahindra
15. 🇬🇧 Alexander Sims Mahindra
16. 🇬🇧 Oliver Turvey NIO 333
17. 🇬🇧 Dan Ticktum NIO 333
18. 🇫🇷 Jean-Éric Vergne Techeetah
19. 🇺🇸 Oliver Askew Andretti
20. 🇵🇹 António Félix da Costa Techeetah
21. 🇮🇹 Antonio Giovinazzi Dragon
22. 🇧🇷 Sérgio Sette Camara Dragon