Galéria

Bemutatták Vettelék új autóját, a 2021-es Aston Martint – visszatért a brit versenyzöld! (galéria)

Folytatódik a Forma-1-es bemutató-dömping: ma az Aston Martin Forma-1-es autójáról, az AMR21-ről hullt le a lepel, amelynek volánja mögé Sebastian Vettel és Lance Stroll ülhet majd.

Aston Martin AMR21

Fotót készítette: Aston Martin Racing

Két csapat is nevet váltott idénre a Forma-1-ben: a Renault-t 2021-től már Alpine-nak fogják hívni, a Racing Pointot pedig Aston Martinra nevezték át. A francia istálló kocsiját tegnap leplezték le, az Aston Martin pedig magyar idő szerint 16 órakor mutatta be az új kocsiját, az AMR21-et.

A lent is megtekinthető versenygépen látszik, hogy visszatért a „brit versenyzöld” szín, ami nem okozott meglepetést, hiszen az istálló nem titkolta, hogy ez lesz az új autójuk alapszíne.

Még több hír:

Az autót Sebastian Vettel és Lance Stroll vezetheti majd idén, a négyszeres világbajnok többéves megállapodást között a silverstone-i bázisú alakulattal, azonban ennek részletei nem ismertek.

„Max kinyír mindenkit, Perez is tudja, hogy esélye sem lesz…”

Aston Martin AMR21
Aston Martin AMR21
Aston Martin AMR21
Aston Martin AMR21
Aston Martin AMR21
Aston Martin AMR21
Aston Martin AMR21
Aston Martin AMR21 detail
Aston Martin AMR21 detail
Aston Martin AMR21 detail
Aston Martin AMR21 detail
Aston Martin AMR21 detail
Aston Martin AMR21 detail
Aston Martin AMR21 detail
Aston Martin AMR21 detail
Aston Martin AMR21 detail
Aston Martin AMR21 detail
Aston Martin AMR21 detail
Aston Martin AMR21 detail
Aston Martin AMR21 detail
Aston Martin AMR21 detail
Aston Martin AMR21 detail
Aston Martin AMR21 detail
Aston Martin AMR21 detail
Aston Martin AMR21 detail
Aston Martin AMR21 detail
Aston Martin AMR21 detail
Aston Martin AMR21 detail
Aston Martin AMR21 detail
Lance Stroll, Aston Martin Racing
Lance Stroll, Aston Martin Racing
Lance Stroll, Aston Martin Racing
Lance Stroll, Aston Martin Racing
Lance Stroll, Aston Martin Racing
Lance Stroll, Aston Martin Racing
Sebastian Vettel, Aston Martin Racing
Sebastian Vettel, Aston Martin Racing
Sebastian Vettel, Aston Martin Racing
Sebastian Vettel, Aston Martin Racing
Sebastian Vettel, Aston Martin Racing
40

A Motorsport Images gyönyörű képeinek segítségével megtekinthetitek a 2021-es F1-es rajtrácsot.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Itt nézheted élőben az Aston Martin bemutatóját!
Következő cikk Már csütörtökön pályára viszik a 2021-es Aston Martint!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország