Baljós kezdés Szaúd-Arábiában: Építeni kellett a pályát, csúszott a program!

Nem voltak túlzóak azok a hírek, melyek szerint a Szaúd-Arábiai Nagydíj helyszíne, a dzsiddai versenypálya munkálatai az utolsó pillanatig húzódtak: az F2 programját azért kellett eltolni, mert az aszfaltcsík nem állt készen a szabadedzés elkezdésére...

Jeddah Corniche Circuit

Fotót készítette: Saudi Motorsport Company

Nem volt alaptalan azok félelme, akik attól tartottak, hogy a szaúd-arábiai versenypálya nem fog időben elkészülni: az F2 programját "pályával kapcsolatos munkálatok" miatt kellett elhalasztani.

Még több F1 hír:

Az F1 első számú nevelőszériájának első szabadedzése így a tervezett időhöz képest 25 perccel később vette kezdetét. Jó hír, hogy az edzés már zajlik, így remélhetőleg a módosítás nem érinti majd az F1 első szabadedzését, ami magyar idő szerint 14 óra 30 perckor veszi majd kezdetét. 

 

A szaúd-arábiai versenypályája elkészülésével kapcsolatos aggályok már hosszú hetek óta keringtek a sajtóban, a futam törlése vagy halasztása azonban egyszer sem merült fel, mint lehetséges megoldás.

Reméljük, nem a biztonság volt az ára annak, hogy a mezőny végül a hétvégén pályára gördülhet az első Szaúd-arábiai Nagydíjon...

 Hamilton úgy érzi, most nyugodtabb, mint korábbi világbajnoki küzdelmei alkalmával...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Íme, egy kör a szaúd-arábiai pályán! (videó)
Következő cikk Sir Frank Williamsről emlékezik meg George Russell az új sisakfestésével (képek)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország