DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Bahreini Nagydíj – A rajtrács

Megkavarodott a csapatok erősorrendje a 2021-es szezonnyitóra: egy Red Bull-lal az első rajtkockában indul az új idény. Íme a szahíri rajtrács.

Igazolva a teszten látott viszonyokat Max Verstappen a Red Bull-lal négy tizedmásodperces előnnyel szerzett pole-pozíciót a Bahreini Nagydíjra, magasan a Mercedes fölé nőve, amely egy évvel korábban 17-ből 15-ször foglalta el az első rajtkockát. A második-harmadik helyen végző két Ezüst Nyíl mögött sem a várt sorrend következik a szombati kvalifikáció alapján: Charles Leclerc a Ferrarival negyedik, Pierre Gasly az AlphaTaurival ötödik lett.

A többség által harmadik erőnek várt McLaren csak hatodik-hetedik rajtkockát szerzett, meglepetés, hogy házon belül az érkező Daniel Ricciardo első nekifutásra Lando Norris elé kvalifikált. Pozitív meglepetés még, hogy Fernando Alonso két szezon kihagyása után Q3-as eredménnyel tért vissza, és kilencedik lett az Alpine-nal.



Ahogy a mezőny első felében vannak kellemes meglepetések, úgy a másodikban is olyan nevek, akiket előbbre vártunk: Sergio Perez váratlanul nem tudott továbbjutni a Q2-ből, csak a 11. helyről indul a másik Red Bull-lal, és Yuki Tsunoda Q1-es második pozíciója alapján is többre számíthattunk volna a 13. rajthelynél, annak ellenére, hogy újoncról van szó. Sebastian Vettel pedig 18. kvalifikációs eredménnyel kezdett az Aston Martinnál, a két sárga zászlót kifogó német egyelőre ferraris önmagát idézi. Egy hellyel mögötte, a 19. helyen végzett első időmérőjén a Formula-2 bajnokaként érkező Mick Schumacher.

Vettel rajthelyezése kétségessé vált, miután a stewardok vizsgálódni kezdtek, biztonságos tempóban haladt-e a Nyikita Mazepin célegyenesben történt megforgását követő dupla sárga zászló hatálya alatt. Mivel az ügyet csak szombat este nyitották meg, Vettelt vasárnapra, közép-európai idő szerint 12:30-ra rendelték be a versenyfelügyelők irodájába meghallgatásra, ezen pedig az a döntés született, hogy nem tarthatja meg a 18. pozíciót: megbüntették, így a mezőny végéről, az utolsó rajtkockából indulhat.

A Bahreini Nagydíj rajtrácsa:

1.

Max Verstappen

 

 

 

Red Bull

 

 

 

 

2.

Lewis Hamilton

 

 

 

Mercedes

3.

Valtteri Bottas

 

 

 

Mercedes

 

 

 

 

4.

Charles Leclerc

 

 

 

Ferrari

5.

Pierre Gasly

 

 

 

AlphaTauri

 

 

 

 

6.

Daniel Ricciardo

 

 

 

McLaren

7.

Lando Norris

 

 

 

McLaren

 

 

 

 

8.

Carlos Sainz

 

 

 

Ferrari

9.

Fernando Alonso

 

 

 

Alpine

 

 

 

 

10.

Lance Stroll

 

 

 

Aston Martin

11.

Sergio Perez

 

 

 

Red Bull

 

 

 

 

12.

Antonio Giovinazzi

 

 

 

Alfa Romeo

13.

Yuki Tsunoda

 

 

 

AlphaTauri

 

 

 

 

14.

Kimi Raikkönen

 

 

 

Alfa Romeo

15.

George Russell

 

 

 

Williams

 

 

 

 

16.

Esteban Ocon

 

 

 

Alpine

17.

Nicholas Latifi

 

 

 

Williams

 

 

 

 

18.

Mick Schumacher

 

 

 

Haas

19.

Nyikita Mazepin

 

 

 

Haas

 

 

 

 

20.

Sebastian Vettel

 

 

 

Aston Martin

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: