péntek, március 29, 2024

Az IMSA bajnokai eléggé eltérő sorsa jutottak 2023-ra

Dátum:

Megosztás:

A Porsche nem csak az LMDh-ra, a GT kategória átalakulására is nagyon készül, miközben az LMP3 bajnokcsapat egyszerűen megszűnt, az összetett címvédő pedig kiszorulhat a mezőnyből.

- Reklám -

A GTD Pro bajnok elég jó helyzetbe került

A Pfaff Motosports elsőként vehette át az Porsche 911 GT3 R 2023-s, azaz Type-922 névre hallgató verzióját.

- Reklám -

A kanadai csapat új felállással indul majd neki az idei szezonnak, miután mindkét pilótájuk, Matt Campbell és Mathieu Jaminet is a Porsche LMDh programjában kötött ki. Nem kell félniük, ugyanis a németek pont a sportautó program kiszolgálására indítottak amerikai tehetségprogramot.

„Teljesen külön” üzemel majd a Porsche két gyári csapata

- Reklám -

A Porsche Carrera Cup két pilótája, Parker Thompson és Trenton Estep került bele a programba, sorsuk azonban egyelőre nem tisztázott.

A SportsCar365 szerint decemberben, a „Night of Champions” elnevezésű eseményen derül majd ki, ki vezetheti a Pfaff autóját. Hogy a programnak lesz-e ehhez köze, azt majd még meglátjuk.

Megszűnik az LMP3 címvédője

Nemes egyszerűséggel 13 év után befejezi működését a 2022-es év LMP3-as IMSA bajnoka, a CORE Autosport. Az amerikai alakulat 2018-ban élte fénykorát, amikor az IMSA legmagasabb (Prototype) kategóriájában két futamgyőzelmet is szereztek, és bajnoki másodikként zárták a szezont.

Az azóta történt szabályváltozások miatt azonban végül három év alatt két osztállyal kerültek lejjebb, ahol bajnokok is lettek. Jon Bennett alapító megköszönte Colin Braun évtizedes munkáját, és elköszönt a Porschétól is, akikkel hét szezonon át versenyeztek együtt.

CORE Autosport, LMP3, IMSA Sportscar Championship
Fotó: Richard Dole/LAT Images/Courtesy of IMSA

Míg az abszolút címvédő…

Oliver Jarvis a világbajnokságon (WEC) lévő kötelezettségei miatt nem hosszabbított a Meyer Shank Racinggel, helyére éppen Colin Braun érkezett. A brit nem zárta ki, hogy az Endurance Cup négy versenyén elinduljon, most azonban alig lát esélyt erre.

„Ebben a pillanatban úgy mondanám, kevesebb, mint 50% az esélye.” – válaszolta Jarvis a motorsport.com-nak. – „Továbbra is keresem a megfelelő lehetőséget, de nem sok ülés van szabadon jelenleg. Mindenképp nyitva tartom majd a szemem. Most véglegesítem a programomat, és eddig boldog vagyok vele. Ha minden összejön, az is jó lesz.”

Jarvis állítása szerint bármelyik kategóriában szívesen elindulna, amennyiben nem a mezőny végén kell harcolnia.

Körvonalazódik a világ első LMDh versenye