DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Az előző motornak annyi – Norris

Szoros csatára számít a középmezőnyben a brit versenyző, akinél több erőforrás-alkatrész is cserére szorult a versenygépében. Lando Norris esetében összesen öt elemet kellett kicserélni, köztük a belső égésű motort, mivel az előző teljesen tönkre ment a pilóta elmondása szerint.

Nyilvánvalóan jobb szezonkezdetben reménykedtek a McLarennél, ám akárcsak 2022 elején, úgy idén is csalódniuk kellett. A mostani konstrukcióval finoman szólva is le vannak maradva, amit a Bahreini Nagydíj eredménye is jól tükrözött.

Oscar Piastri technikai gondok miatt elég korán feladta a futamot, Lando Norrist pedig a 17. helyen intette le a kockás zászló, így az utolsó lett azok közül, akik célba értek. Ha mindez nem lenne volna elég a Szaúd-Arábiai Nagydíj hétvégéjének kezdetén még az is kiderült, hogy a brit autójába új belső égésű motort, turbófeltöltőt, MGU-H-t és MGU-K-t, valamint kipufogórendszert tettek, noha még csak egy verseny zajlott le az extrán hosszú szezonból.

Ez gyakorlatilag azt is magában hordozza, hogy Norris valamikor az idény során rajtbüntetésekkel számolhat, de a fiatal pilóta szerint jelen helyzetben egyszerűen nem volt más megoldás.



„Kaptam egy teljesen új motort, mert az előzőnek már annyi lett” – idézte a szűkszavúan összegző Norrist a RacingNews365.

A 23 esztendős versenyző ettől függetlenül igyekszik pozitívan előre tekinteni. A második edzésen a 12. helyen zárt, így abban reménykedik, hogy a szorosabbá váló középmezőnyben talán lesz keresnivalójuk Szaúd-Arábiában.

„A különbség köztem és az utolsó helyezett között csak két tized volt, szóval egy kicsi hiba is elég lett volna. Nagyon szoros az egész középmezőny. Az Alpine egy kicsit előrébb jár és még a Williams is gyorsabbnak tűnik valamennyivel. Hogy őszinte legyek, jól érzem az autót. Persze küszködünk az általános egyensúllyal, de a legjobbat hozzuk ki abból, amink van” – beszélt pénteki tapasztalatairól Norris.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: