DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Alpine: Ha féltünk volna a defekttől, gumit cseréltünk volna

A francia istálló ügyvezetője szerint egyáltalán nem tartottak attól, hogy balesetveszélyes Esteban Ocon abroncsa. A Török Nagydíjat kerékcsere nélkül teljesítő pilótánál kockáztattak, kifizetődött.

Mivel esőversenyként indították útjára a Török Nagydíjat az elmúlt hétvégén, nem volt érvényes az a szabály, hogy legalább egyszer mindenképpen kötelező a bokszban járni a futam során. Eleinte Charles Leclerc és Lewis Hamilton is megpróbálták kerékcsere nélkül teljesíteni a versenytávot, de végül ezt csak Esteban Ocon tette meg.

A célba érésnél lehetett látni, hogy az Alpine jobb első gumija teljesen a végét járta, ráadásul tempóban is nagyon visszaesett már, de a pontszerzés sikerült. „Nem is tudom, mikor volt utoljára, hogy valaki bokszkiállás nélkül teljesített egy futamot. Igen, kockázatot vállaltunk ugyanazzal a szettel, de kifizetődött. A célban már nagyon nem nézett ki jól a gumim, szerintem a gyárban ki fogjuk tenni a falra” – idézi Ocont a PlanetF1.com.

 

Defekt vagy visszaesés is lehetett volna a vége, pontszerzés lett.


Főnöke szerint úgy érezték, semmi veszély. „Néhány körrel a leintés előttig nem tudhattuk, végig tudjuk-e csinálni ugyanazzal a gumiszettel. Eljött az a pillanat, amikor egyértelmű lett, hogy ha a verseny derekán kereket cserélünk, jó ideig még csak gyorsabbak sem lettünk volna, mert az új átmeneti esőgumikon ismét jelentkezett volna a szemcsésedés” – ecsetelte véleményét Marcin Budkowski.

„Figyeltük azok visszajelzéseit, akik meghúzták a kerékcserét és Esteban érzései alapján döntöttünk úgy, hogy nem állunk ki. Abban a szakaszban kifejezetten elégedett volt az abroncsaival, mi pedig vártuk, hogy esetleg lesz egy biztonsági autós időszak, vagy felszárad a pálya annyira, hogy már száraz gumikat tehetünk fel. Nem tudtuk, hogy az eredeti szett kitart-e a célig.”

„Folyamatosan figyeltük az adatokat, illetve pilótánk visszajelzését, valamint a belső kamerás felvételeket, majd úgy gondoltuk, kitart a végéig, hajrá. Természetesen nem hagytuk volna kint a pályán, ha balesetveszélyesnek éreztük volna a gumikat. Végül megérte a kockáztatás” – tette hozzá Budkowski.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: