Alonso: újabb 8 pont landolt a kukában

Fernando Alonso kiváló futamot teljesített a 2022-es Osztrák Nagydíjon, ahol szerinte megszerezhette volna a 6. helyet is egy újabb balszerencsés technikai hiba miatt.

Fernando Alonso, Alpine F1 Team

Andrew Ferraro / Motorsport Images

Fernando Alonso csak a mezőny végéről rajtolhatott a 2022-es Osztrák Nagydíjon, miután a szombati sprint előtt meghibásodott az autója, és nem is tudott részt venni a kvalifikációs futamon.

Egy friss motorral az autójában azonban Alonso a vártnál is könnyebben tudott átvágni a mezőnyön, és a második kerékcseréje után a 9. helyen autózott, nem sokkal Lando Norris mögött, így szerinte őt és Mick Schumachert is elkaphatta volna a frissebb gumijain a 6. helyért.

Ehelyett azonban egy körrel később ismét ki kellett állnia kereket cserélni, mivel a bal első kereke meghibásodott, és az elviselhetetlen vibrációt okozott számára. A be nem tervezett kerékcsere után a 14. helyre ért vissza a pályán, de a kockás zászlóig visszaküzdötte magát az utolsó pontszerző helyre.

„Azért álltam ki, hogy még többet előzhessek” – viccelődött keserűen Alonso az Osztrák Nagydíj után. Arra a kérdésre, hogy a 10. helyet jó eredménynek tartotta-e Alonso már rávágta, hogy „egyáltalán nem”.

„A 6. helyért mentem, egészen a két egymást követő kerékcseréig, így lettem végül 10. Újabb 8 pont landolt a kukában.”

Még több F1 hír:

„Trükkös verseny volt, a futam elején nehezen tudtam előzni a DRS-vonatban, miközben sokkal gyorsabbnak éreztem az autót, mint a többiekét. Ennek végül is örülök, mert akikkel általában harcoltunk eddig a szezonban, most jóval lassabbak voltak nálunk, ami nagyon jó jel.”

„Ki tudtunk állni a virtuális biztonsági autó alatt, és pont Lando Norris mögött voltam, így könnyedén megelőzhettem volna őket, hogy Esteban mögött a 6. helyen végezzek, ami fantasztikus eredmény lehetett volna a csapatnak.”

Az FIA vizsgálata megállapította, hogy nem az Alpine hibázott a bokszkiállásnál a kerék nem megfelelő rögzítésével, hanem a felni hibája miatt lazult meg Alonso bal első kereke, ami miatt „brutális vibrációt” érzett az első szektor után.

Az Alpine így is értékes pontokat hozott a McLarenen a konstruktőri bajnokság 4. helyéért folytatott küzdelemben, és pontegyenlőség alakult ki köztük, de az újabb balszerencsés hiba nélkül Alonso jobb helyezésével meg is előzhették volna az Alpine-hoz hasonlóan hullámzó teljesítményt nyújtó wokingiakat.

Nézzétek meg a WEC 6 órás monzai viadalának összefoglalóját:

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Binotto: Nagyon boldog vagyok a győzelem miatt, nem tudom, miért esett ki Sainz
Következő cikk Red Bull: „furcsa” volt Verstappen gumikopása, a Ferrarinak van egy ötlete, mi történt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország