Alonso: Hiszem, hogy háromszoros bajnok lehetek - F1VILÁG.HU

Alonso: Hiszem, hogy háromszoros bajnok lehetek

HIRDETÉS
Fernando Alonsót még mindig ugyanaz motiválja, mint Forma-1-es karrierje kezdetén: a spanyol pilóta célja, hogy megszerezze 3. világbajnoki címét.
Fernando Alonso, Aston Martin

Alonso második világbajnoki címét 2006-ban nyerte, utolsó versenyét pedig 2013-ban, és habár 41 évesen már igencsak veteránnak számít a jelenlegi mezőnyben, továbbra is egyetlen cél hajtja a nagydíjhétvégéken: a világbajnoki cím megnyerése. 

A spanyol versenyző tisztában van vele, hogy erre nem sok esélye lesz az idei szezonban új csapatánál, az Aston Martinnál, de úgy érzi, hozzásegítheti tudásával az istállót ahhoz, hogy felérjenek a királykategória csúcsára. 

„Végső soron a bajnokság megnyerése az, ami minden nap motivál engem. Szóval még mindig azt gondolom, hogy a harmadik lehetséges lesz talán egy napon. Talán nem a következő évben, de ki tudja, talán a jövőben?“ — nyilatkozta Alonso. 

„És most nyilvánvalóan az Aston Martin projektjével más dolgok is vonzóak számomra, ami az, hogy megpróbáljak csapatot építeni. Nem a semmiből, mert ők már egy jól beállt csapat. De úgy gondolom, különösen az előző év után, sokkal jobb dolgokban reménykednek a következő néhány szezonra.“

„Nagyon sok új ember van a csapatban. Remek tehetségek, remek eszközök. Úgy tűnik, akkor csatlakoztam, amikor valamit felépíthetünk együtt és világbajnokok lehetünk egy napon. Nem tudom, hogy abban az évben vezetni fogom-e az autót. De ha nem, akkor remélem, valamilyen formában a szervezetben leszek, és így is büszke lehetek majd a bajnoki címre.“

„Nem fogom folytatni, ha már nem hiszem, hogy esélyünk lehet. Nem tudom, hogy ez 1% esély vagy 10%, de csak azért folytatom, mert hiszek benne, hogy van esélyünk“ — folytatta a spanyol. 

Alonso elmondása szerint 2-3 évig még folytatni szeretné a versenyzést, bízik benne, hogy addig sikerül nagy eredményeket elérniük az Aston Martinnal. 

„Egy új projektbe vágok bele, tudva, hogy 100%-ig újra a sportban élek. Az, hogy felzárkózzon az Aston Martin az élcsapatokhoz, most irreális. De le kell fektetnünk az alapokat, az alapvonalat a jövő autóihoz, és jobban kell dolgoznunk, mint a körülöttünk lévők. Ez egy nagyon versenyképes környezet. Szóval ahhoz, hogy bajnok legyél, valami különlegeset kell véghezvinned. Készen állok, hogy én valami különlegeset nyújtsak a magam részéről, és ugyanezt várom tőlük.“

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!