DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Alonso: Ennél többet nem is kérhetnék

Rendkívül elégedett Portugál Nagydíjával és a szezon első három versenyével is Fernando Alonso – ugyanakkor tudja, hogy egy olyan gyenge időmérő, mint szombaton, nem megengedhető Barcelonában és Monacóban. A McLarennel és Ferrarival csatázva szerzett hetedik-nyolcadik helyet idei legjobb hétvégéjén az Alpine.

Az Emilia-Romagna-i Nagydíjon egy kizárás után szerzett egy pontot, a portugál futamon viszont remek előzésekkel, rajtpozíciójához képest öt helyet javítva lett nyolcadik Fernando Alonso.

„Ez egy jó verseny volt, de nem csupán a verseny, hanem összességében a teljes hétvége. Az autó sokkal versenyképesebb volt itt, mint Imolában és Bahreinben. Egy McLarennel, egy Ferrarival és egy AlphaTaurival harcoltunk, szóval abban a csoportban voltunk, ahova az előző két versenyen még nem fértünk be” – értékelt az Alpine médiabeszélgetésén Alonso a Portugál Nagydíj után.

„Már az FP1-től kezdve versenyképesnek éreztük magunkat. Az FP3-ban akár harmadik helyen is végezhettünk volna. Az még rejtély, mi történt a tegnapi időmérőn, mivel most, a futamon sokkal komfortosabban éreztem magam. De összességében nagyon boldog vagyok ezzel a hétvégével. Az Alpine versenyképesebb volt, mint bármelyik eddigi versenyen” – folytatta a spanyol.



„Nagyon élvezetes volt, jó csatákat vívtam” – válaszolt arra az újságírói kérdésre, mennyire élvezte a hétvégét. „Ahogy mondtam, az első két versenyen inkább a középmezőny vége felé csatáztunk, Williamsekkel, Alfa Romeókkal. A Ferrari, a McLaren és az AlphaTauri elérhetetlen volt Imolában és Bahreinben, itt pedig még lassabbak is voltak nálunk. Három verseny elteltével volt egy kiesésem sajnos Bahreinben, kétszer pedig pontot szereztem. Ennél többet nem is kérhetnék. Ez jó kezdet, de ennél többre lesz szükség.”

Alonso kiemelte, a naptárban eddig eltérői karakterisztikájú pályák és időjárási körülmények változtak: Bahreinben forróság volt, Imolában esett, Portimaóban a szél zavart be. Így nehéz megmondani, mire számíthatnak a következő helyszíneken, az viszont biztos, hogy egy szombatihoz hasonlóan gyenge időmérő nem fér bele.

„Most elsősorban a következő két versenyre, Barcelonára és Monacóra összpontosítunk. Én személy szerint még jobban igyekszem, mivel még több komfortra van szükségem az autóban, főleg az időmérőn. Ha szombaton ilyen rosszul teljesítek Barcelonában vagy Monacóban, akkor nagyon hátrányban leszek a versenyen. Igyekszem majd felkészültebb lenni” – fogadkozott Alonso.

Kettős pontszerzés ünnepelt az Alpine, hiszen egy hellyel a kétszeres világbajnok előtt, hetedikként végzett Esteban Ocon, a csapat idei legjobb eredményét jegyezve. Csapattársával ellentétben Ocon remekelt az időmérőn, hatodik lett – de nem volt sima versenye, számos csatából vette ki a részét.

„Ez egy élvezetes versenyhétvége volt, jó csatákat vívtunk, méghozzá olyan autókkal, melyek gyorsabbak voltak nálunk az első két futamon” – értékelt az újságíróknak Ocon. „Ez egy jó lépés a teljesítmény tekintetében. A gumik élettartamát tekintve nem voltunk előnyben, így nem volt könnyű megelőzni Carlost és Pierre-t, de jó dolog, hogy sikerült letudni mindkettőt az egyes kanyarban. Szerintem ez volt a maximum a mai nap folyamán. A McLaren és a Ferrari kicsit gyorsabbak voltak előttünk. De azon leszünk, hogy lefaragjuk ezt a különbséget. Mindenesetre ez most megmutatta, hogy nagyon jól haladunk a fejlődést tekintve.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: