KezdőlapFormula 1Áll a bál az Alpine-nál: Alonso ujjal mutogat, Ocon autója égett a...

Áll a bál az Alpine-nál: Alonso ujjal mutogat, Ocon autója égett a sprint után

-

Fernando Alonso az elmúlt hetekben nem félt megosztani az Alpine-nal kapcsolatos csalódottságát, miközben a spanyol az Aston Martinhoz távozik jövőre.

A kétszeres világbajnok utalt, hogy nem csak az autója romlik el túl gyakran, de a csapat kivételezik csapattársával, Esteban Oconnal.

Ocon visszavágott ezekre az állításokra, hogy emlékeztesse Alonsót mindazokra az alkalmakra, amikor az ő autójával is problémák adódtak idén, és visszautasított minden olyan állítást, miszerint ő jobban járt volna, mint csapattársa.

Ocon cáfolja, hogy csak Alonso autója romlik el

A páros az idei szezonban már többször is összetűzésbe került egymással a pályán, és nem volt ez másként a sao-paulói sprintversenyen sem.

Már a sprint elején összeakadt Ocon és Alonso, majd a francia újból összeért csapattársával, aminek következtében Alonso elvesztette az első szárnyát.

Ez az incidens tönkretehette volna Alonso versenyét, mivel kénytelen volt a boxba menni egy új első szárnyért és egy kerékcseréért, így ő volt az egyetlen pilóta, aki boxkiállásra kényszerült a rövid versenyen.

„Elvesztettem az első szárnyat, hála a barátunknak” – mondta, amikor jelentette a sérülést a versenymérnökének.

A spanyol egyértelműen csapattársát okolta, de még így is sikerült Ocon előtt célba érnie.
„Még egy futam és vége – végre” – mondta a spanyol, és azt is hozzátette, hogy nem kívánja megbeszélni az esetet csapattársával.

„Nem igazán. Nincs rá szükségem” – mondta.

„Nagyon közel voltam a falhoz Jeddában, közel voltam a falhoz Budapesten, ma a 4-es kanyarban” – erősködött Alonso. „Tavaly többször is volt ilyen.”

„Így mennek a dolgok. Igen – még egy futam.”

Az Alpine napja itt még nem ért véget, ugyanis a mérlegelés közben kigyulladt Ocon autója. Így a csapatra komoly éjszakai munka vár(t), hogy rendbehozzák az autót a vasárnapi versenyre. Mivel azonban az autók parc fermé körülmények között vannak, egyes alkatrészek cseráje büntetést vonnak maguk után.