Albon: „hosszú út” áll még a Williams előtt 2023-ban

A Williams Forma-1-es pilótája, Alex Albon szerint „hosszú út” vár a csapatára a 2023-as szezonban, ha utol akarják érni a középmezőnyt.

Alex Albon, Williams

Williams

A Williams a 2022-es technikai szabályváltozás ellenére ismét utolsó helyen végzett a konstruktőri bajnokságban, és csak 8 pontot szereztek a 22 fordulós szezonban – 27-tel kevesebbet, mint a 9. helyen végző, és szintén komolyan alulteljesítő AlphaTauri.

Bár a Williams alaposan átalakította sikertelen elődjéhez képest az FW45-öt – amelyet egy silverstone-i filmforgatáson fognak bejáratni, Albon szerint nem tudják majd egyetlen hatalmas lépéssel utolérni a középmezőnyt.

„Realistának kell lennünk, együtt kell dolgoznunk majd (Sargeanttal, Albon új csapattársával), mert őszintén, nagyon hosszú út áll még előttünk” – nyilatkozta többek között a Motorsport.com-nak Albon a Williams bemutatója előtt.

„Bár több mint 1 hónapja vezetjük az új autót a szimulátorban, és ami a legfontosabb, hogy hasonló visszajelzést adunk a csapatnak arról. Mindketten hasonló területeket nevezünk meg, amelyeken az autónak fejlődnie kell még.”

„Közös erőfeszítéssel próbáljuk felhozni ezt az autót a mezőny szintjére, de végig őszintének kell lennünk saját magunkkal, és majd meglátjuk, hogy mire leszünk képesek Bahreinben.”

Még több F1 hír:

Albon egyelőre nem akar találgatni a Williams teljesítményével kapcsolatban, de úgy érzi, hogy a problémáik mennyisége önmagában visszaveti majd őket.

„Szerintem jobban állunk, mint tavaly a szezon végén, de nem tudom, hogy ez hogyan jelenik majd meg a pályán, nem tudom, mekkora lépéseket tesznek meg a többiek. Egyértelmű, hogy az autónak több gyengesége is van, ezeket nem csak én, hanem Logan is érzi, Nicky (Latifi) is érezte.”

„Az egyik legnagyobb probléma az volt, hogy alacsony sebességnél állandóan blokkoltuk az első gumikat, próbáljuk megérteni, hogy miért jelent ez ekkora problémát nekünk” – mondta Albon, aki szerint nem jelent problémát, hogy egy tapasztalatlan csapattárssal kell fejlesztenie a csapatot.

„Ő is pontosan érzi, hogy milyen területeken kell fejlődnünk, nem okoznak neki meglepetéseket a felmerülő problémák, már tavaly is ismerte azokat. Az egész csapat azon van, hogy megoldjuk a problémáinkat.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Gulf: jöhet a különleges festésű Williams?
Következő cikk Milyen hatással lesz a Red Bull szélcsatornás büntetése a 2023-as F1-es autójuk teljesítményére?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország