A Williams „harciasabbá” tenné Albont a pályán kívül is

Jost Capito, a Williams csapatfőnöke elmondta, hogy próbálnak segíteni Alex Albonnak abban, hogy „harciasabb legyen az autón kívül”, miközben még csak együttműködésük első évében járnak.

Alex Albon, Williams Racing

Fotót készítette: Carl Bingham / Motorsport Images

Albon idén térhetett vissza az F1-es rajtrácsra, miután tavaly csak a Red Bull tartalékja volt. A fiatal versenyző pedig hozza is a tőle elvárt szintet, hiszen ő szállította eddig a Williams összes pontját, köszönhetően egy kilencedik és egy tizedik helynek.

Ezek az eredmények pedig úgy jöttek, hogy a Williams továbbra is a mezőny leggyengébb autójának mondható, Albon viszont már többször is megvillant vele, és rendszeresen legyőzni csapattársát, Nicholas Latifit is.

A brit-thai versenyző múlt héten Franciaországban arról beszélt, hogy ismét magabiztosnak érzi magát, hamar megszokta az autót, és a csapatba is gyorsan beilleszkedett. Capito ennek megfelelően elégedett is Albonnal, akit egy nagyon kedves és jó modorú embernek tart.

Még több F1 hír:

Az istálló viszont szeretné elérni, hogy a pályán látott szellemiségéből többet mutasson a hétköznapokban is. „Amikor lecsukja a sisakrostélyt, egy igazi harcossá válik. Mi viszont próbáljuk arra ösztönözni, hogy az autón kívül is kicsit harciasabb legyen, a mérnökökkel beszéljen kicsit határozottabban.”

„Ahogy a versenyző és a mérnökök közötti kapcsolat szorosabbá válik, akkor ez is javulni fog. Elégedettek vagyunk vele. A kihagyott év megtanította neki, miként működik a pilóta és a csapat közötti dinamika. Kívülről látta a munkafolyamatokat, és ez sokat segít neki.”

A Williams ugyan még nem jelentette be jövő évi versenyzőpárosát, de Albon biztosan maradni fog náluk, miközben Latifi helye már erősen kérdéses, és vélhetően távoznia kell majd Grove-ból.

Mivel tudja, hogy a Red Bullnál és az AlphaTaurinál sem lesz üresedés, így Albon most arra koncentrál, hogy minél jobban beépüljön a Williamsbe, és hosszabb távon a közös sikerekért küzdjenek.


Ilyen egy virtuális kör a Hungaroringen

A Ferrarinál megismétlődik 2018?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Magnussen látja a fényt az alagút végén: telitalálatnak bizonyultak a fejlesztések
Következő cikk Massa: az Aston Martin jól jár Alonsóval, de ő a csapattal nem

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország