KezdőlapFormula 1A Red Bull megszegte az ígéretét, de nem ezen úszott el Pérez...

A Red Bull megszegte az ígéretét, de nem ezen úszott el Pérez győzelme

-

A Spanyol Nagydíjon Max Verstappen elől kétszer is félreálló Sergio Pérez szerint megérdemelte volna a győzelmet Barcelonában, utólag viszont úgy látja, nem azért nem végzett az első helyen, mert el kellett engednie a csapattársát.

Sergio Pérez egyáltalán nem tűnt boldognak a Spanyol Nagydíj közben, amiért a Red Bull félreállította őt Max Verstappen útjából. A futamot megnyerő holland ugyanakkor valószínűleg enélkül is nyert volna, mivel annyival frissebb abroncsokon közelített a csapattársára. A mexikói versenyző éppen ezért nem is nevezné csapatutasításnak a történteket, helyette inkább az eltérő stratégiában látja a veresége okát. Azt ugyanakkor megjegyezte, hogy az istálló nem azt ígérte neki, ami végül történt.

Miután Verstappen a második helyen haladva meglátogatta a négyes kanyar kavicságyát, visszaesett a mögötte érkező Russell-Pérez duó mögé. Nem sokkal később azonban a Red Bull arra utasította a Mercedest sikertelenül támadó Pérezt, hogy engedje el a csapattársát. „Rendben, Checo, engedjük, hogy Max is megpróbálja. Engedd el a négyes kanyar előtt!” – szólt az üzenet Hugh Birdtől, a mexikói versenymérnökétől.

Pérez ezután hiába szeretett volna kapni még egy kört arra, hogy megelőzze Russellt, Bird rászólt: „Add meg neki az esélyt most! Később visszafizetjük.”

Utóbbi volt az a mondat, ami alapján Pérez joggal vélte úgy, hogy a futam későbbi részében nem kell majd ismét félreállnia a menet közben három kiállásos stratégiára váltó csapattársa elől. „Amikor az első etapban elengedtem Maxot, azt mondták, hogy vissza fogom kapni a pozíciót, miközben tudtuk, hogy eltérő stratégián vagyunk” – nyilatkozta a verseny után, miközben a Sky Sports azon kérdésére, hogy megérdemelte-e volna a győzelmet, úgy felelt, hogy „szerintem igen.”

Sergio Perez, Max Verstappen, Red Bull, Spanyol Nagydíj
Pérez sorsa eleve elrendeltetett a két kiállással Fotó: Peter Fox/Getty Images/Red Bull Content Pool

Az eltérő stratégia pecsételte meg a sorsát

Pérez elmélkedett egy sort azon is, hogy miután először kiállt kereket cserélni, majd utolérte a Russell megelőzésével szintén hiába próbálkozó Verstappent, a Red Bullnak akkor kellett volna visszaadnia neki a korábban feladott pozíciót, és így hamarabb meg tudta volna előzni a Mercedest. Utólag azonban arra jutott, vélhetően ez sem változtatott volna semmin.

„Valószínűleg ez sem lett volna elég” – ismerte be, miközben kiemelte, hogy a csapatnak azért remek eredmény a kettős győzelem.

Pérez szerint „végül kiderült, hogy a három kiállás volt a helyes taktika”, és „ha én is abba az irányba mentem volna, akkor megnyertem volna a versenyt.” Hogy miért nem azt választották, arról annyit mondott: „Beszéltünk erről a futam előtt, de akkor még nem tudtuk, hogy melyik stratégia lesz a legjobb.”

Továbbra is beszélni akar

Noha Christian Horner szerint pilótája meg fogja érteni, hogy ez volt a helyes döntés, és utólag Pérez is elismerte, hogy „vezetés közben az ember nyilván nem látja a tágabb képet”, a mexikói kitart amellett, hogy meg kell vitatniuk bizonyos dolgokat. Az ugyanakkor érezhető volt rajta, hogy nem akarja nyilvánosan kritizálni a csapatát, és még csak nem is nevezné csapatutasításnak, hogy félreállították Verstappen elől.

Sergio Perez, Max Verstappen, Red Bull, Spanyol Nagydíj
Nem valószínű, hogy hosszabb távon feszültséget szül a csapatban a mostani eset Fotó: Dan Istitene/Getty Images/Red Bull Content Pool

„Nem nevezném ezt csapatutasításnak, mivel az változtatta meg a versenyemet, hogy a két kiállást választottuk, Max pedig a hármat. Az elején azért adtam fel a helyemet, mert Max támadni akarta George-ot. Mint mondtam, van néhány dolog, amiről a jövőben beszélnünk kell. Még mindig nagyon kevés telt el az idényből, a csapat lendülete pedig remek. Egymás között kell megbeszélnünk a dolgokat. De nem aggódom semmi miatt. A légkör a csapatban nagyszerű, nincs párja, aminek örülök” – összegzett.